Pár emlék

Barcelona
Originally uploaded by ribizlifozelek

Jórészt véletlen, hogy ma Barcelonáról írok. A könyvtárban teljesen véletlenül rám nézett egy könyv az újdonságok között. Meglepő volt, hogy Spanyolországról szóljon. A könyv (Giles Tremlett, Ghosts of Spain – Travel Through Spain and Its Silente Past) nem Barcelonáról, hanem a polgárháborúról szól.



A polgárháborút a spanyolok megpróbálták elfelejteni – megpróbáltak nem tudomást venni arról, hogy Isten, Haza, Marx és Engels nevében a jobb és bal oldal együtt lemészárolt majdnem negyedmillió civilt.



Franco eltemette a saját halottainak egy részét. A kivégzettek zöme azonban ma is tömegsírokban nyugszik. Nem kommiszárok, nem katonák – sokszor asszonyok és gyerekek, akik rossz családba vagy éppen rossz faluba születtek.
Tremlett könyve arról szól, hogyan kerülnek napjainkban elő a tömegsírok és hogy viszonyulnak mindehhez a spanyolok. Ahogy olvastam, pont előkerült egy érdekes fényképem. A fénykép 1997-es, kifakult, a digitalizálás után erőteljesen meg kellett editálni, hogy ismét élvezhető legyen.



A képet Barcelonában az óvárosban készítettem. Amikor először jártam ezen a téren, meglepődtem – Barcelonában az óváros itt-ott büdös, itt-ott mediterrán módra koszos, de golyólyuggatta homlokzatokat nem látni. Azon a téren meg rengeteg golyónyom volt. Lefotóztam és körülnéztem.

A térre két sikátor vezet, az egyiken akár négy ember is elfér egymás mellett, a másikon inkább kettő. Eldugott terecske ez pár fával, kedvenc szentem, Néri Fülöp templomával és a Cipőtörténeti Múzeummal. Néha az volt az érzésem, a teret csak véletlenül lehet megtalálni, este pedig jobb békénhagyni. 1997 telén, valamikor decemberben kiégett A villanykörte a téren – márciusra ki is cserélték, addig csak a hold világított itt.



Kérdezősködni kezdtem. Mi történt itt, mik ezek a golyónyomok. Emléktábla nem volt sehol. Egy haverom azt mesélte, a Falangisták itt végezték ki az elfogott anarchistákat – egy anarchista ismerősöm erről nem tudott semmit. A golyónyomok jókora területet borítottak be a házfalon. Valaki megjegyezte, ekkora szórása nem nagyon lehet egy kivégzőosztag sortüzének, még akkor sem, ha többen szándékosan mellélőnek.


Évekkel később – szintén véletlenül – belebotlottam egy angol versbe.

Sam Abrams: Bullet-holes from the Spanish Civil War

These pockmarks of death that deface the walls
were once the open wounds of war.
Today they stand caked with dust and grime
as time dulls the edges of gunblast and memory.

A senseless tribute to excess passion,
gaping witnesses to human waste,
a backstreet memorial that passers-by ignore
and history overlooks or tries to hide.


Olyan volt, mintha erről a térről szólt volna. Ismét keresgélni kezdtem. Ekkor vagy ügyesebb, vagy szerencsésebb voltam, vagy az internet fejlődött. Megtaláltam a választ.



1938 január 30-án olasz (vagy spanyol) vadászgépek támadták a várost. Vaktában csaptak le, nem kerestek gyárakat, laktanyákat, felszálltak, lőttek, elrepültek. A templomban sokan voltak – a támadás kezdetén pedig még többen menekültek ide. A bejártnál nagy tömeg torlódott fel.

Több pilóta is észrevette a sokadalmat. Az emberek könnyű célpontnak bizonyultak a mélyrepülésben támadó gépek számára.

Húsz-harminc ember halt meg. Zömmel nők.

2004-ben megint elsétáltam ide. A tér megvolt. A golyónyomok is. Emléktáblát továbbra sem találtam.