Egy úriember autózik

Horatio Nelson Jackson úriember volt és orvos. Nem igazán értett az autókhoz. Valamennyire tudott vezeni, de 1903-ban ez relatív fogalom volt: minden autó kicsit másként működött. Voltak elektromos autók, gőzüzeműek, benzinesek. Némelyik járgány jobbkormányos volt, némelyik bal. Vagy közép. Esetlen nem is volt rajta kormány, csak pár drót. Vagy gomb.

Horatio egy San Franciscói klubban véletlenül volt fültanúja egy vitának az autókról. Többen azt mondták, az autó nem több költséges játékszernél, ami csak városi közlekedésre jó.

1903-ban pár tízezer autó lehetett a világon. A kocsi valami fura dolog volt. Általában lerobbant, de ha nem robbant le, úgyse lehetett vele kijutni a városokból. Nem voltak benzinkutak. Aszfaltozott utak. Egyéb utak se nagyon. A szekérutakról, csapásokról nem voltak térképek. Épeszű ember vonaton utazott. Esetleg lovon vagy lovaskocsin a vonatig.



- Az autó egy működőképes találmány - mondta Horatio, bár valószínűleg nem igazán tudta, miről beszél. Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című könyvét viszont valószínűleg olvasta.

- Fogadjunk, hogy én kilencven nap alatt eluatózom San Franciscóból New Yorkba! - mondta - Itt van ötven dollár, ki állja?

A többen a farzsebükhöz kaptak és meglobogtatták az ötvenest.

- Tud valaki ajánlani egy jó autót és egy sofőr-szerelőt? - kérdezte végül Horatio.

Horatio Nelson Jackson útjában az a fantasztikus, hogy a férfi végig rögtönzött. Hirtelen felindulásból fogadást ajánlott. Ismeretlenül szerződtetett egy szerelőt, Sewall K. Crockert, majd annak tanácsára vett egy autót. Mivel az autószalonban (hehe) épp nem volt megfelelő modell, egy alig használt járgányt vett. Mivel épp senki sem akarta eladni a Wintont, Horatiónak a Merkúros idők jegyében 3000 helyett 3500 dollárért kelllett egy alig használt autót vennie. Az autót megpakolták mindennel, amit hasznosnak véltek: puska, pisztolyok, lőszer, alkatrészek, élelem, pótkerék. Egy pótkerék, mert több Winton kerék nem volt egész San Franciscóban. Benzinből nem vittek sokat: benzinkutak nem nagyon voltak, de a legtöbb mezőgazdasági gép benzinnel működött, tehát üzemanyagot tudtak vidéken szerezni - legalábbis, azt hitték.



Amikor mindent megvettek, Horatio érzékeny búcsút vett feleségétől, majd elindultak San Franciscóból New Yorkba. Egyenesen mentek Északra. Úgy gondolták, jó ötlet kikerülni a Sierra Nevadát, Utahot, a sivatagokat és Oregonon-Wyomingon-Nebraskán át menni Chicago fele. Idővel úgy gondolták, mégsem volt jó ötlet. Időnként az autó elromlott. Gyakran kidurrantak a kerekek. Vagy elakadtak. Vagy elsülyedtek, esetleg elmerültek. Vagy szélesíteniük kellett az ösvényt. Az út általában inkább szólt ásásról és szerelésről, mint vezetésről. Időnként várniuk kellett: ha az autó vasút közelében romlott el (igyekeztek vasútvonalakat követni), akkor tudtak pótalkatrészt, pótkereket rendelni. Rendeltek is. Volt, hogy a farmer vontatta be őket lóval a házába. Ha valami eltört - és általában eltört -, a helyi kovácsot kérték meg, ugyan, csináljon már nekik egy féltengelyt.

Az utazás egy óriási szívásnak tűnt - szó szerint is, mert a Wintonnak, sok más korabeli autóhoz hasonlóan nem volt szélvédője. Ezért, amikor Horatio útközben vett magának egy kutyát, kénytelenek voltak az ebre sofőrszemüveget adni. Az állat szeme állandóan begyulladt a portól.

Azért mentek. Időnként rosszfele. Általában maguktól tévedtek el, de néha segítségük is volt. Egy alkalommal egy gyönyörű hölgyet kérdeztek meg arról, melyik út megyen valahova is, mire a szirén határozottan rábökött az egyikre, ami nyílegyenesen egy farmohoz vezette őket és ott végetért. Visszafordultak. Ismét találkoztak a hölggyel és megkérdezték, miért küldte őket rossz fele.
- A családom még sose látott autót, szerettem volna, ha most végre találkoznak eggyel.

Az emberek többsége nem látott még ilyen járművet. Több helyen úgy kaptak éjszakai szállást, hogy a vendéglátókkal autóztak egy kört.
Nagyjából egy hónap után megtudták, hogy velük párhuzamosan két másik autós expedició halad New York fele. Mindkettőt autógyárak szponzorálták. A legjobban megszervezett csapat a Packardé volt. Ők a transzkontinentális vasút mentén haladtak. A cég több alkatrészbázist létesített a szinte mérföldre megtervezett útvonal mentén. A csapatot sajtós és szerelő kisérte. Horatio meg arra ment, amerre látott. Ennek ellenére egyre híresebb lett: a helyi újságok lelkes híre eljutottak a nagy lapokhoz is. Igazi verseny alakult ki, ki ér előbb New Yorkba, kié lesz az igazi dicsőség.



Miután kiértek a prérire, Horatio dolga könnyebbé vált. Egyre többet vezettek, egyre kevesebbet ástak. Szerelni ugyanúgy sokat szereltek, mint eddig. A folyókon, ha lehetett a vasúti hidakat használva keltek át és közben remélték, nem jön a vonat. Ha nem volt híd, kerestek egy gázlót és padlógázzal (45 km/h) belehajtottak a vízbe és remélték, a lendület kitart a másik partig. Horatio időnként elveszítette a kabátját (a pénzzel), és várniuk kellett, amíg a bankja utal valamit. De azért haladtak rendületlenül előre.



Utazásukról a Winton cég is tudomást szerzett és szerelőt és egy ajánlatot küldött: fedezik az út minden költségét, kapnak szerelőt, alkatrészt és sajtóst. De arra kell menniük, amerre a Winton mondja. A Winton nagyjából arra akarta volna, hogy menjenek, amit Horatio és Crocker elképzeltek, de hát Horatio úriember volt. Gondolkodási időre sem volt szüksége a NEM kimondásához. Segítséget és jobb alkatrészellátást elfogadott, szponzorból nem kért és vezetett tovább. Hatvannégy napra volt szüksége, hogy elsőként szelje át autóval Amerikát. New Yorkban Horatio beültette feleségét a Wintonba, amit szülőföldjéről Vermontnak nevezett el és elindultak hazafele. Testvére saját autóval eléjöttek és le is robbantak, így Vermont egyszerre két autót vontatva érkezett haza.

Miután leparkolt az istállóban, az autó bebizonyította, hogy a gépnek valóban van lelke: a vezérműlánc egyszerűen lehullott a porba. Horatio megjavíttata autóját és a Smithsoniannak adományozta. Ha valaki Washingtonban jár nézze meg. Horatio párszor megnézte, egyszer rá is szólt egy tájékozatlan teremőr, amikor unokáit felültette a kocsira.
Az egész út 8000 dollárba került. Horatio boldog volt és úriember, sose ment el San Franciscóba az ötven dollárjáért.