Romok a hegyekben

Az utolsó őszi napok egyikén kirándulni mentünk Yodával. Egy ismert helyre igyekeztünk volna, de ahogy közeledtünk autóval, egy jobbkanyarban egyenesen mentem tovább. Szerencsére egyenesen is volt utca.

Visszafordulás helyett továbbmentünk. Az utca meredeken kanyargott felfele, én pedig kiváncsi voltam, hova visz.

A hegy aljára vitt. Itt két ház között megláttam egy ösvényt. Az ösvényt könnyű volt észrevenni, mert hatalma TRAIL feliratú táblák mutatták meg, pontosan hol is halad át a gyalogút két házikó között. A két házikó olyan volt, hogy ha kikapcsolnák bennük a fűtést, valószínűleg leállíthatnának egy atomerőművet.

Leparkoltunk és elindultunk megnézni, hova vezet az ősvény. Az ősvény - a házakat gondosan kikerülve - egy meredek szurdokba és az annak alján levő sártengerbe vezetett. Határozott léptekkel átcuppogtunk a sáron, közben láttuk, hogy az őzek nagy ívben bogyóznak a MAGÁN TERÜLET táblákra: lelegelik a bokrokat, a tulajdonos által ültetett fácskákat és az étkezés melléktermékét ellenszolgáltatásként odapotyogtattatták a kertbe.

A sár után végre ösvényen haladtunk. Fenn a fejünk felett megláttam valami falat. Fura volt a fal: itt nem szoktak falak lenni az erdőben. Egyre jobban látszott, valami kőfal állt az erdőben.

Nyílegyenesen odamentünk - a létező legmeredekebb ösvényen. Lihegtünk, mire felértünk, de megérte: egy jókora mészégető kemence állt velünk szemben.

Yoda nézte a kemencét, a kemence nézte Yodát, én meg Yodát és a kemencét bámultam.

1855 körül a mormon telepesek lelkesen építették városukat. Az építkezéshez kellett sok kő és sok mész. Ezt igyekeztek helyben előállítani. Ebben a kanyonban három nagy kemence épült és a leírások szerint kettő ma is látható.

Mi a legjobb állapotban megmaradt romokkal szemben álltunk. A mészégetőket 1880-as években hagyták el: egy vihar után hatalmas áradás hömpölygött végig a kanyonon. A víztömeg elsodorta az egész raktárkészletet. A tulajdonosnak elment a kedve - vagy a hitele - az egésztől és ezért más vállalkozásba fogott. Az elhagyott kemencéket a Utahi Egyetem állította helyre. (Az egyetem legrégebbi részének építésekor az itt előállított anyagokat használták fel.)

A rom körül mászkálva megtaláltuk az egykori gazdasági épületek helyét, majd észrevettük az erdő által már felfalt egykori szekérutakat is. Egy szintén elenyésző valamikori utat követve eljutottunk a kőbányákhoz.

Az éles köveken Yoda nem szeretett menni, így felkaptam és így indultunk tovább. Meredeken mentünk felfele. Hamarosan újabb felszíni fejtéseket láttunk, aztán végre kitárult előttunk a Salt Lake völgy is.

Még mindig vezetett tovább egy ösvény felfele. Továbbindultunk. Az ösvény egy félig elbányászott dombba vezetett. Innen még mindig tovább lehetett menni, de ekkor már egy vadcsapáson haladtunk, ami idővel teljesen elenyészett. Hogy ne kelljen visszafordulni, megpróbáltunk a másik oldalon leereszkedni a dombról, de szorgos bányászok azt is elhordták. Visszafordultunk.

Jó tettük: pillanatokkal később szakadni kezdett a hó.