A piacról kivezető utcácskák labirintusában láttunk egy kocsmát. Mint annyi más becsületes kocsma, ez is egy utcacsarokról csalogatja a vendégeket.
- Nézd, ez régebbi, mint az Union Oyster House! - bökdöstük meg egymást.
A Bell in Hand cégérén az 1796-os évszám szerepelt.
Yoda is elismerően emelte fel lábát, ahogy a kocsma előtt álltunk.
A valóság azonban prózaibbnak bizonyult.
A kocsma valóban 1796-ban nyílt, de közben többször átköltözött és berendezése is kicserélődött. A cég azonban valóban folyamatosan nyitva tart 1796-ót, bár tulajdonosai értelemszerűen szintén cserélődtek. Egyedül a cégér maradt eredeti - amíg a régi városháza múzeumába nem kertült.
A műintézményt Boston utolsó kisbírója nyitotta meg nyugdíjbamenetelekor. (Az obskurus szavak kedvelőnek: crier.) Jimmy Wilson kidobolta a bostoni teadélutánt és a függetlenségi nyilatkozatot. Azaz kicsengette, az amerikai kisbíróknak csengőjük volt, nem dobjuk. Ezt a csengőt festette fel Wilson utóbb reklámként a cégérére.
A kocsma idővel átköltözött jelenlegi helyére - ez egy 1844-ben emelt és azóta többször átépített épület.
Ahogy olvastuk, a folyamatos működés sem teljesen igaz: a szesztilalom idején a cég bezárt pár hónapra. Ettől eltekintve szinte mindig virágzott, kivéve, amikor az egyik tulajdonos vallási elvei miatt megszüntette a tömény italok és erős sörök forgalmazását. A cég szerecséjére az üzleti érzék felülkerekedett a lelkiismereten és a Bell in Hand azóta is töretlenül rongálja a bostoniak máját - déltől.
Amikor mi végeztünk a piacon, kora hajnalban, délelőtt tizenegykor, még bőven zárva volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése