Yodával Massachusettsben

Megjegyzés: A fényképek illusztrációk.

Természetesnek tartom, ha valahova megyünk Yodával, előre igyekszünk megtudni, be lehet-e oda menni kutyával. Ha nem érdekődünk előre, akkor ott helyben kérdezünk. lAz is természetes, hogy ha azt mondják nem, akkor nem erősködünk. Ha nem, nem.

Van, amikor valamiért a szabályozás meglep minket. Biztos van valami előttünk ismeretlen oka a szabályozásak. Nem akarunk rajta változtatni egyik irányban sem, de akkor is meglepő.



Valamelyik nap egy közeli kisvárosba mentünk, amikor az út mellett megláttam valamit, ami egy kis emlékműnek tünt. Nem gondolkodtam, belenéztem a tükörbe, senki sem jött mögöttem, fékeztem és bekanyarodtunk az odavezető bekötőútra.

Pár méter után láttam, egy régi temetőbe kerültünk. Azt terveztem, körbeautózunk és utána továbbmegyünk, amikor megláttam egy kutyás táblát a bejáratnál. Közelebb autóztam.

Kutyát a temetőben csak pórázon szabad sétáltatni - olvastam. Még egyszer nekiveselkedtem a szövegnek, hátha nem értettem valamit.

- Kutyát a temetőben csak pórázon szabad sétáltatni.

Tényleg ez volt odaírva.
Megdöbbentem, nem hittem volna, hogy valahol is beengednek kutyát a temetőbe, ismerve a négylábúaknak a csontocskák iránt tanusított vonzódását.

El is határoztam, ha elolvad a hó a temető parkolójáról, visszajövünk.



A következő megállás hasonló volt a temetőshöz. Mellékúton haladva észrevettem egy ösvényeket jelző táblát. Lekanyarodtam.

Egy vadvédelmi területet "találtam". Láttam a táblát is, kutyával nem lehet bejönni. Természetesnek találtam, a vadvédelem erről szól, védjük a vadakat. Kezdtem is tolatgatni, hogy visszamenjek az országútra, amikor észrevettem egy információs táblát. Azt magyarázta, mennyibe kerül a vadvédelmi területre is érvényes vadászengedély.