Bostonnak két igazán magas épülete van: a Hancock és a Prudential.
A Hancocknak semmi köze a koreai gumigyárhoz. A legnagyobb bérlő, egy biztosítási társaság John Hancock, a 18. századi amerikai politikus nevét vette fel és ezt a nevet kapta a hetvenes évek elején épített 241 méter magas torony is.
A Hancock torony azért épült meg, mert a kisfiúkhoz hasonlóan a biztosítótársaságok és egyéb óriácégek szeretnek azon versenyezni, hogy kinek nagyobb. 1964-ben a konkurrens cég befejezte a 228 méter magas Prudential Towert. A rivális társaságnak pedig be kellett bizonyítani, hogy az övé nagyobb.
Szerencsére a versenynek itt vége is szakadt. A két épületet a kritikusok egy része építészeti gyönyszemnek tekinti, mások szerint azonban két torony nem épület, hanem ló, méghozzá állatorvosi. Azt illusztrálják, hogyan kell beletépni egy város szövetébe.
Egy műveltebb kritikus meg is jegyezte, hogy a Hancock a Prudential dobozából bújt elő.
A két felhőkarcoló azonban ma már hozzátartozik Boston látképéhez.
Eredetileg mindkettő tetején volt kilátó, ám szeptember 11 után a biztosítótársaság úgy ítélte meg, túl nagy kockázatot jelent mindenféle népséget felengedni a kilátószintre.
A Prudential pár napra bezárt, aztán bevezettek egy biztonsági ellenőrzést, majd az egészet hagyták a fenébe. "Mi bostoniak vagyunk, minket ilyen hülyeségekkel hagyjanak békén, aki biztonsági ellenőrzést akar, menjen az Empire State Buildingbe."
A Prudential egy hatalmas, több háztömbnyi bevásárló- és szállodakomplexum része. Télen a fázós vásárlók fedett hidakon haladhatnak át egyik tömbből a másikba vagy akár a metróból is egyenesen beléphetnek a pénzköltés templomába.
Kétszer voltunk a Prudential tetején és mindkét alkalommal üvöltöttek kinn a farkasok. A Charles-folyó akkor is, most is be volt fagyva, bár 2003-ban azt hiszem, sokkal hidegebb volt és sokkal jobb érzés volt bekerülni a melegbe, de most M-mel szintén örültünk a klímaváltozásnak.
A bevásárlóközpont egyik sarkából külön mozgólépcső vezet a mélybe, ahonnan pár lift repíti fel a látogatókat egyenesen az 52. emeletre. A látvány lenyűgöző, az ablakokból szinte egy Boston-térképet láttunk.
A látogatás után az utcán vacogva megállapítottuk, hogy egyszer jó lenne melegben is feljönni ide. Olyankor, amikor madarak csicseregnek a fákon és a a parkok zöld színűek. Mindig is szerettük az utópiákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése