Cicázunk

- Menjünk, menjünk, cicák, cicák, menjünk! - nyüffög Yoda két sarokkal P-ék háza előtt. Az autóban. Hogy onnan ismeri fel P-ék utcáját az autóból, rejtély, én mindig elvétem a mellékutcát. Valószínűleg a Mesterre kéne hallgatnom vezetés közben.

- Cicák, cicák, menjünk, most, most, most - lelkesedi Yoda és örömében a fülemen ugrál.

A cicák nem ilyen boldogok.

Előrelátóan kopogok, hogy Mandy és Félix felkészüljenek a látogatók fogadására. Ez abból áll, hogy Félix elbújik egy szekrényben, Mandy pedig tartja a frontot és figyeli az idegeneket.

Ma azonban Madny is felugrott volna a szekrényébe. Ugrott volna, ám előző nap valószínűleg túl sok bogyót készítettem ki neki és a gravitáció közbeszólt. Belekapaszkodott Mandy hátsójába és húzta vissza. Mandy nem hagyta magát és karmaival kapaszkodni kezdett - a szekrényben levő vécépapírgurigákba. A gravitáció húzta Mandyt, Mandy húzta a gurigát, ebből sok jó nem sülhetett ki: először a macs hullott alá, aztán a tekercsek.

Mandy talpraesett, a gurigák szétgurultak.

- Játszunk, játszunk, cica, játszunk! - lelkesedett Yoda.

Mandy kicsit döbbenten ült a szekrény alatti polcon és azon gondolkodott, mi legyen a következő lépés, végül úgy döntött, a lehető legjobbat hozza ki a helyzetből:

- Vakarjátok már meg a fülemet, ha itt vagytok!

Megvakartuk.

Közben Félix aggódva pislogott a szekrény felső polcáról, Yoda pedig igyekezett egyszerre játszani az összes cicajátékkal és megkostolni minden cicaeledelt.

- Cica, cica, játszunk.

A cicák csak legyintettek, mi pedig hazamentünk.