Rövid sétára indultunk délután két (tucat) doboz becsomagolása között. Semmi különöset nem akartunk, csak sétálni egy kicsit a friss tavaszi napsütésben az egyetem felett. Itt egy sétány kanyarog a hegyoldalba épített házikók és a sportpályák, egyetemi épületek, kórházak között.
A házak és a sétány között egy füves hegyoldal van. Eddig nem sokat törődtünk a lejtővel, nem volt ott semmi érdekes, most viszont észrevettünk egy keskeny ösvényt, ami kanyarogva tünt el a domboldal egy horpadásában.
Elindultunk megnézni, mi van ott.
Pár lépés után hirtelen szárnysuhogást hallottunk és négy strucc méretű keselyűt láttunk lomha szárnycsapásokkal felemelkedni. Hamarosan kiszimatoltuk, mit kerestek itt a madárkák.
- Dögszag van - csóválta a farkát Yoda.
- Az, dögszag, még én is érzem - feleltem.
- Nézzük meg! - húzott a Mester.
- Az már halott - húztam vissza.
- Azért nézzük meg!
- Azért ne nézzük meg. Nem vagy te CSI.
Idővel magunk mögött hagytuk az oszló tetemet és egy egyre jobban mélyülő völgyben haladtunk előre.
A völgy egyre vadregényesebb lett. Yoda lelkesen haladt előre és jelölgette a köveket. Ahogy körülnéztem, nyomát se láttam civilizációnak, pedig tudtam, alig pár száz méterre lehetek a várostól. Csak halk vízcsobogás hallatszott: egy sziklás csermelyt kezdtünk követni.
Vadgalambok röppentek fel méltatlankodó búgással a bokrokból, mókusok matattak a cserjék között.
A csermely egyre bővizűbb lett. Ez a patakvölgy klasszikus példája a utahi hegyvidéki növényzetnek: a vízfolyások melletti keskeny nedves sávon sűrű erdő nő. Pár lépé után azonban elfogy a nedvesség és vége az erdőnek is. A sétányról nem is látszott semmi ebből a völgyből.
Pár száz méter után a völgy elágazott. A meredekebb csapást követtük, ami egy sziklafalban ért véget.
Fekete árnyék suhant át felettünk: a keselyűk köröztek felettünk ínyenc szemekkel méregetve bennünket.
- Mekkora csirke - pislogott felfele Yoda -, kirántod?
A vízcsobogás egyre erősebben hallatszott - a másik völgyből.
A nyáladzó keselyű sóvár tekintetétől kísérve tovább haladtunk. Ez a völgy is egy sziklafalban ért véget.
Innen már visszahúzódtak a fák is.
A vízcsobogás a sziklafal felől jött: pici vízesést láttunk az út végén. Egy-egy szélroham el is fújta a vízesét.
Pár percig csodáltuk az idilli völgyet, Yoda meg is jelölte az egyik nagyobb sziklát, majd rámszólt:
- Mikor uzsonnázunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése