A gondola csendesen suhant a csatornán. Hibátlan festésén szikrázott a napfény, ahogy szelte a csillogó hullámokat. Az égszínkék égből vidám bárnyfelhők néztek le ránk. A velencei utcát szegélyező boltokban lelkes tömeg vásárolt. Nappal volt. Legalábbis a fények szerint. Pár perccel korábban ugyanis még az éjszakai Dózse-palotában gyönyörködtünk.
Aztán beléptünk a Serenissima egy palotáján át Velencébe és megláttuk az épületen belül evező gondolásokat.
O sole mio - sóhajtottam és a napot kerestem, de csak ügyesen elrejtett világítótesteket találtam.
Néztük a gondolákat, a csatornákat és ekkor tünt fel a legnagyobb különbség a las vegasi Venetian és az igazi Velence között. Hiányzott a csatornák tengerszaga. Értsd, nem lengte be enyhén rohadó hínár illata a szállodakomplexumot.
A Venetian tökéletes volt. Hibátlan. A Legfennségesebb köztársaság esendő. Mohás, elhagyatott házak néznak a csatornákra, omladozik a vakolat és az évszázados épületek lassan süllyednek bele a lagúnák mocsarába. A Venetian egy idealizált Velence, ahol minden hibátlan. Olyan, mint amilyen az igazi Velence sosem lenne.
Velence dekadenciájában is romantikus. A Venetian lenyűgöző, hihetetlen, döbbenetes, tökéletes és hideg. Élettelen, noha ezrek sétálnak kövezett utcáin. Hihetetlen látni a tenger királynőjét a sivatag közepén. Szürreális.
Mégis, el tudom képzelni, ha valaki először látja Velence vegasi átértelmezését és utána kerül el az eredeti városba,inkább nevadai épületegyüttest választja. Ez tökéletes illuzió. Az meg őszinte és gyönyörű.
Valahogy mindig olyan felemás az ilyesmi. Építészi és építő teljesítménynek elismerésre méltó, biztosan turisztikai és üzleti szempontból is hozza, amit kell, de tartalmilag egy világirodalmi mű Reader's Digest-féle zanzásított, "fogyasztható" változatára emlékeztet.
VálaszTörlésEgyetértek.
VálaszTörlés