Sziklatornyok között - Bryce kanyon

Megjegyzés: a Bryce kanyonban még januárban voltunk V-vel, csak a Nagy-Sós-tó mocsaraihoz hasonlóan elfelejtettem feltenni a bejegyzést.



- Anka-ku-wass-a-wits - fitogtattam tudásomat. Ezt csak olyankor merem tenni, amikor vezetek, mert ilyenkor az utitársak nem mernek fizikai erőszakot alkalmazni. A Bryce kanyonban a szerpentin úgy 3000 méter magasra megy fel és a meredek szakadékok szélén felfele kanyargó jeges úton biztonságban éreztem magam.



- Anka-ku-wass-a-wits - ezzel nagyjából el is lőttem összes helybeli indián nyelvre vonatkozó puskaporomat, még olyanokat mondhattam volna, hogy mokaszin, meg tomahawk és Manitu, de azok már nem ennyire lenyűgöző szavak.



- És mit jelent? - kérdezte V.

- Elfelejtettem.

(Megnéztem: az őslakosok a Bryce sziklaformáit nevezik így.)



A Bryce egyik kedvenc nemzeti parkunk: közel van Salt Lake Cityhez és ha nem akarunk túrázni, akkor az út egy nap alatt megjárható.



Nyáron a tömeg miatt ajánlatos a nemzeti park buszaival bejárni a szerpentint, de most télen még a mókusok se bújtak elő, az összes kilátó a mienk volt. Meg a hóembereké.