Picur és Yoda

- Figyelj Picur, most Yodával és velem jössz sétálni, a gazdi nincs itthon.

Picur bólogatott.

- Emlékszel, el is köszöntetek, mondta, hogy pár hét és itthon lesz.

- Nem vagyok hülye - morogta Picur - emlékszem, Te vitted ki a reptérre. Csak azért várom a kerítésen, hátha visszafordul véletlenül a repülője.

- Picur, nem teszek rád pórázt. A gazdi azt mondta, nem lesz gond.

- Nem lesz.

- De nem fogsz betörni senki kertjébe és nem iszod el a macskák tejét.

- A macskák tejét se?

- Azt se.

- Na jó.

És elindultunk. Yoda pórázon, Picur világos fenekét riszálva.

Picur tisztában volt a felelősségteljes feladattal. Pontosan mutatta az utat és kijelölte a megjelöleldő zónákat. Tíz lépéssel elöttünk haladt a sötétben. Ha megálltunk, megállt és megvárta, amíg ismét elindulunk.

Időnként hátranézett, megvagyunk-e még.

Ahogy az utca aljára értünk, Picur miniatűr drótvágót, hidegvágót és egyéb szerszámokat szedett elő és beküzdötte magát egy kertbe, ahol a felelőtlen lakók kikós velőscsontokat tartanak.

- Picur... - mondtam. Nem fűztem nagy reményeket a dologhoz, Picur öntudatos úrinő és akkor is meggondolja, engedelmeskedjen-e egy utasításnak -amit egyébként tökéletesen ért-, ha egy oldal szalonnát lóbálnak előtte. Na jó ilyenkor, hogy örömet okozzon a gazdinak, leül, meg parolázik, de csakis szigorúan jótékonysági alapon.

Picur azonban most pontosan értette, mennyire fontos az összhang és az egyetértés, szépen visszahajtogatta maga mögött a kerítést és egy iramodással visszavette helyét az élen.

- Csak a csontokat ellenőriztem, tudod.

Bólogattam, miközben este fél tizenegykor a szokásos késő délutáni kört tettük meg és azt hiszem, még a hunyorgó csillagok is látták, mennyire elégedettek vagyunk magunkkal.