Sorszámért állok sorba

Éveken át magyaráztam, hogy Magyarországon az okmányirodák tökéletesen mûködnek. Tévedtem. Már nem.

A hideg nyári szél beletépett a szakállamba, ahogy megálltam a sor végén.

7:00
Reggel.
Vasárnap.

Központi Okmányiroda.

Pár napja Á-hoz igyekeztem, amikor felhívott, hogy mentsem ki a bankból. Lejárt a személyije és sûrgösen utalnia kellene pénzt. MOST.

Elmennék és elküldeném-e én.

Egy jó ribizlifozelek ahol tud, segít. Vigyorogva beperdültem a bankba, szütyôm mélyébôl elôástam a pénztárcát, személyit, letettem a dokumentet a pultra: lejárt.

Öt napja, de ez lényegtelen.

Szerencsére volt nálam egy másik dokument.

Pénz utal.
Ribizli önkormányzathoz beperdül. Ribizli emlékei szerint az okmányirodák jól mûködnek.

Személyi kéne.
Húzok.
Volt idôpont. Augusztus 10-re. Július közepe volt.

- Ha foglalnék idôpontot interneten vagy telefonon?
Az ôr belenézett a papírokba.
- Lehet. Augusztus közepére lehet foglalni.

A fickó kedves volt, adott egy papírt Budapest összes okmányirodájának címével.

Párat felhívtam.
Amelyikkel tudtam beszélni, az augusztus közepét és végét emlegette.

De a központi okmányirodában hétvégén - vasárnap is! - van félfogadás reggel nyolctól.

Szombat reggel nyolckor ott álltam az esôben az okmányiroda elôtt.

- Mára már nincs sorszám - mondta kedvesen az ügyintézô. Próbáljon reggel hétre jönni.

Megpróbáltam.
Sikerült.
Harmincharmadik voltam.
Elkezdtem sorbaállni sorszámért.

Foly. köv.