Jelentésváltozás - a zebra

A Dunaparton sétáltam, sziporkázott a fény, nevettek a kacsák és kerek volt a világ. A Duna mindig gyönyörû.

A hölgy úrinônek nézett ki. Kedves volt és elveszett.

- Meg tudná mondani, kérem, hol van a hajókikötô?

Végignéztem a Duna partjához rögzített több tucat hajón, miközben megcsodáltam a letünt idök udvarias stílusát, a talán a csángókénál is archaikusabb kiejtést, amit nem tudott elnyomni az amerikai akcentus.

Mintha egy korai Csortos filmben lettem volna.

Kicsit beszélgettem a hölggyel, megmutattam neki, hol lehet a hajója; megtudtam, hogy szülei 43-ban gondolták úgy, hogy nem kérnek a lovastengerész jólétébôl és egy kontinenssel arrébb költöznek.

A hölgy végig választékosan, szépen beszélt, az elmúlt hetven év magyar nyelvi elvonókúrája nem sok nyomott hagyott rajta.

- A zebrán menjen majd át - köszöntem el.

- A min? Hol vannak itt zebrák? Az egy állat, nem?

Látszott közben hangosan forognak a fejében a kerekek, miért legelnek zebrák a Dunaparton.

- Gyalogos átkelôhely - próbálkoztam egy blaszfémiának hangzó kifejezéssel.

- Tessék?

- Crosswalk - adtam meg magam nevetve.