Marosvásárhelyi szecesszió

- Ha a szecessziót szereti, rossz ember nem lehet - szoktam mondogatni.

Egyértelmû volt, hogy Marosvásárhelyre el kellett menni szecessziót nézni. El is mentünk.



Éjjel nem sok látszott a városból, engem viszont meglepett, hogy milyen szépen helyreállították a zsinagógát és, hogy itt is mekkora élet volt a központban.



Aztán másnap reggel kitárult előttünk Románia legszebb szecessziós tere.

Nem ismerem jól Marosvásárhely történelmét. Nem tudom, Bernárdy György polgármester hogyan vitte keresztül az új központ felépítését és hogyan győzte meg a tanácsosokat arról, hogy a kor legmodernebb építészeti-művészeti irányzatát követve és ne neo-neo-neo-klasszicista stílusban építsék fel “presztizsberuházás” keretében a Kultúrpalotát és a városházát.



Utólag is, köszönöm neki.

Miközben az egykori városháza, a mostani Prefektúra előtt szoptató anyafarkast vizsgálgattuk, V megjegyezte:

- Amikor azt mondtad, hogy Kultúrpalota, azt hittem, egy betonmonstrumot nézünk meg. Valahogy úgy hangzott a neve.



- Hát ez pont nem az. Menjünk be?

Bementünk.