Álltam a kis mediterrán boltban a State street szélén és a földbe gyökerezett a lábam. A szegedi paprikán túltettem magam (végre valaki azt mondja, mediterrán népek vagyunk), a de a csokoládé az több volt annál, amit jelentős nyálképződés nélkül el tudtam viselni.
Ott állt az özvegy csokoládéja a polcon és mosolygott. Eszembe jutott az özvegyasszony első mosolya.
Egy világvégi kis spanyol város, Sonseca közepén álltunk 1997-ben és nem tudtam mit keresünk ott.
- Csokoládét - ezzel meg lettem győzve.
- Az övegyasszonyhoz megyünk - nem érdekelt. A vasorrú bábához is mehettünk volna csokoládéért.
A csokoládémanufakturát Manuel López és felesége María Rojas alapította 1927-ben. Manuel addig dolgozott és élt, amíg meg nem halt. Ezután felesége vitte tovább az üzletet, amit a politikailag korrekt spanyolok az Özvegyasszony Cukrászdájának, Confitería de la Viudá-nak neveztek.
View Larger Map
Jelenleg a harmadik generáció készíti a csokit és már a negyediket is beédesgették a családi üzletbe.
Manapság a manufaktúrához kis múzeum is tartozik. A manufaktúra jól megy, kétszáz ember készíti ott a csokit hagyományos módszerekkel. (Az ünnepek alatt vannak hétszázan is.)
Ez a csokoládé vigyorgott rám Salt Lake City külvárosának peremén egy polcról.
- Emlékszel? - kérdezte az Özvegy.
- Igen... - feleltem és nyeltem egyet.
A Delaviuda honlapja itt található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése