- Vaaaauuuuuuuu - csattantak össze a Mester álkapcsai, miközben az idegennô olyan helybôl hátraugrást produkált, hogyha azt olimpián teszi és elôre, akkor aranyat akasztottak volna a nyakába.
- Vaaaaauuuuu - mondta a Mester és valóban dühösnekn tünt. Az idegen meglepte: sétálni indultunk és nem vette észre, hogy valaki megáll a terasz kapujában.
A valaki, aki megállt a terasz kapujában összeszedte bátorságát és amikor látta, hogy nincs közvetlen veszély, magyarázkodni kezdett.
- Láttam a harapós kutya táblát, nem is mentem beljebb, de nem gondoltam volna...
- Neeeeeem? - csattogott a Mester.
- Kutyuli mutyuli - ismerte félre Yodát a nô és ökölbe szorított kezét a rács fele nyújtotta.
- Yoda, nyugi! - mondtam, nô gesztusa annyira nyugtatta meg Yodát, mint pirañát a véres hús.
Azt hittem, kiszakad a vállam, ahogy a Mester megcélozta a könyököt, úgy, hogy az alkar a szájában legyen.
- Viselkedj!
- Nem is akartam vállból leharapni - mondta méltatlankodva Yoda.
- Viszlát - ismerte el vereségét az idegen, mi meg elolvastuk az ajánlatát, amit a kutyára figyelmeztetô tábla mellé ragasztott a postaládára.
- Felfestjük házszámátma járdaszegélyre - olvastam.
- A szolgáltatás ára 10 dollár és kérésre ingyen hozzátesszük az amerikai zászlót, az Egyetem vagy a Mormon egyetem jelképét, az U-t vagy az Y-t.
- Mondtam, hogy le kellett volna harapni a kezét - morgott a Mester, miközben nekem valami azt súgta, nem fogjuk felfestetni a járdaszegélyre a házszámunkat.
Én felfestem egy adag halászléért. Na? :)
VálaszTörlésArrol van fotod hogy nez ki ahol felfestettek?
VálaszTörlésZiebi, a szavadon foglak!
VálaszTörlésZsuzsi, egy hasonlót, de régit találtam. A környékünkön senki sem élt az ajánlattal.