Hirtelen értünk vissza a civilizációba. A kovetkezo 120 km-en három települést keresztezünk. Szóval kezdtünk sûrûn lakott vidékre érni.
Fényeket láttunk és közlekedési táblákat.
Falvakat.
Kisértetfalvakat. Este 9 múlt.
Égtek az utcákon a lámpák. A házakban sötét volt. A vendéglôk zárva voltak. Kocsmák nem léteztek.
Mintha ugyanolyan elhagyott városokban jártunk volna, mint az imént a romoknál.
Az egyedüli életet a benzinkutak jelentették. Itt láttunk pár reményvesztett fiatalt, amint a fagyasztott ételek között túrkált.
- Moáb egy hippitanya - mondtam - Ott majd eszünk.
Utahban a hippitanyák is mások. Itt szolid hippik élnek és este 11-kor már alszanak.
A legvérmesebb hippik pedig az utolsó nyitvalevô bûntanyára húzódtak be:
- Egyszer az életben ilyen helyre is el kell menni - mondtam és leparkoltam a McDonald's elôtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése