CDG

Párizs repterét Ionescu írta. Alaposan befüvezve. Miután berugott.
Aztán a kéziratot átnézte egy ôrült dizájner. Egy bolondokházából szalajtott építész megcsinálta. Aztán az egészet megtöltötték bürokratákkal és EU-konformmá tették.

A pszichodelikus színek berobbantak a 12 órás repülés alatt elzsibbadt agyamba és a csupa elvarázsoltkastély WC-ben kétségbeesetten kerestem az utat tovább.



Megtaláltam az ajtókat. Zöldet mutatott.
Kinyitottam.
Egy gyerek ült benne.
- Sorry.
Kinyitottam a következô zöld ajtót.
Egy gyerek ült benne.
- Sorry.
Kinyitottam a következô ajtót, ami zöldet mutatott.
Egy gyerek ült benne.
Sarkon fordultam és elindultam egy másik mosdót keresni.

Az F terminál elôtt volt egy. Üresen.

Fogat mostam. Kicsit zavart a nag közös vájú, amibe köpni kellett, de egyedül voltam. Köptem, mint a Tévémaci.

Aztán leroskadtam egy higénikus ülôkére. Elaludt a villany és vízcsobogást hallottam alulról. Aztán spriccelt a víz.

Aztán felgyulladt a villany és csobogott a víz.
Mivel arcot már mostam, mást meg nem akartam, fôleg nem így.

Menekültem.
Bele a bürokraták karjába.