Kozma utca II

A másik kapu természetesen nyitva volt. Beléptünk.

Úgy emlékeztem, hogy a kerítésnek támaszkodó kriptasor, itt nem annyira látványos, mint a Salgótarjáni uti temetőben. Budapest világvárosi lendülete kifulladt a századfordulót követően, kevesebb volt a pénz látványos síremlékeket emelni. Azét sikerült párat.



Lajta Béla egy, a Kerepesi temetőéhez hasonló szecessziós árkádsort tervezett ide, de ez már nem valósult meg. A 19 század végén épült hatalmas fehér ravatalozó a tervezett nagyság leglátványosabb emléke.



A temető ma is működik. Több mint 300000 embert temettek itt el. Akriptasoron végigsétálva ezt nehéz elhinni. Az egyik oldalon hiába látunk egy gondozott sírkertet, a pusztuló szecessziós mauzóleumok félig nyitott ajtajai inkább egy horrorfilm ittfelejtett díszletére emlékeztetnek.



Vagy egy elhagyott, az őserdő éltal felfalt városra, egy buja dzsungelből, ami ma is arra vár, hogy valaki felfedezze.



Van mit felfedezni.



Szeretem a szecessziót és az eklektikát. Itt van. Fantasztikus értékek enyésznek itt el napról napra. Tűnnek el nyomtalanul.



Olyan, mintha a kripták lakói sietve távoztak volna. Ajtó-ablak nyitva.



Lehet, hogy van valami oka annak, hogy nem zárják be az ajtókat, kisebb munkával nem állítják meg a pusztulást.



Nem vagyunk gazdagok. Ezért sem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen értékek tünjenek el nyomtalanul. Ami még fontosabb, tragikusabb, hogy a kriptákkal együtt az itt eltemetett embereknek, családoknak, történelmünknek utolsó darabjai is eltünnek.



Remény azonban mindig van. Itt is volt.