Sör

- Egy sört kérek.
- Nincs.

Továbbmentünk. Esti érkezési ceremóniánk része volt, hogy a szállodában lezuhanyoztunk, utána elegánsan felöltöztünk és elmentünk sétálni. Ittunk egy sört és egy üdítőt, majd vacsoráztunk.

- Egy sört kérek - léptünk be a következő teraszra.
- Nincs.
- Fura egy város - sóhajtotta V, majd a Mr Beer feliratú terasz felé vette lépteit. Már úgy mozgott, mint egy szomjanhalás előtt álló teve. Nagyjából egy órája a sörére gondolt, meg az azt követő vacsorára.

- Egy sört kérek.
- Nincs.
- De ez a Mr Beer.
- De akkor sincs sör.
- De miért nincs? - kérdezte V, aki mindig tudni szeretné a dolgok okát.
- Ramadán van.

Ez mindent megmagyarázott. Novi Pazarban voltunk, Szerbia egyetlen muzulmán többségű nagyvárosában.

- Lehet itt valahol sört inni?
- Nem.

V-n látszott, többet nem érez lelkiismeretfurdalást a Reconquista és a kereszteshadjáratok miatt.

- A sörömet akarom.
- És a vallási tolerancia?
- Nem beléjük akarom tölteni a sört, hanem belém.
- Menjünk a szállodába, ott biztos van sör.

Volt.
A muzulmán esküvőn is mindenki azt ivott.
Minket biztos ami biztos egy különterembe vezettek, ahol V megkapta sörét én pedig a gyümölcslémet. V elégedettségét mutatta, hogy 5 Euró borravalóval jutalmazta a pincért, aki ennek hatására egy tálnyi, az esküvőről hozott finomsággal állított be.

- Egész jó hely ez a Novi Pazar - sóhajtotta V -, de legközelebb nem ramadánkor jövünk.