2013. szeptember 10., kedd
Dubrovnik
- Jaj - mondta V - véletlenül csak egy óra parkolást fizettem!
- Majd visszajövünk és bedobunk még pénzt - legyintettem -, ha egyáltalán maradunk addig.
V méltatlankodva nézett rám, de én ismertem magunkat. Ötven perccel később már kifele igyekeztünk a parkolóból.
Dubrovnik gyönyörű. Dubrovnik (bocsánat, Raguza) csodálatos. És tele van turistával.
Én szinte mindig holtszezonban voltam itt és akkor miénk volt a város. Meg pár tengerjáró hajó pár száz utasáé. De akkor is jó idő volt.
Most csak lépésben tudtunk közlekedni az utcán, a csoportok mindig szembe jöttek velünk és az volt az érzésünk, a városfalak kidurrannak a tömeg nyomásától.
- Visszatértünk a civilizációba - állapítottuk meg és volt pár pillanat, amikor fontolóra vettük, hogy visszameneküljünk-e Kotorba.
Én sokszor voltam már itt és elég jól ismertem a várost. Az elmúlt tíz évben sokat felejtettem, de azért egész jól körbementünk. Megmutattam V-nek kedvenc helyeimet.
Megcsodáltuk kedvenc faragványaimat és oszlopfőimet.
- Menjünk - mondta V, amikor harmadszor is rálépett valaki a lábára.
- Menjünk - bólintottam.
- De előtte menjünk bankba - csapott homlokára V és ezzel egy olyan hagyomány vette kezdetét, ami jelentőségében csak az esti sétáinkhoz és sörözéshez, meg a vacsorához volt mérhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése