Kisdisznód

- Kisdisznód? Arra! - a nagydisznódi felújítás alatt álló főtéren átvágni kocsival nem tünt túl jó ötletnek, hiába mondogatták a helybeliek, hogy arra megy az út.
- Biztos? - elvégre nem lánctalpassal jöttünk.
- Igen. De meg is kerülhetik.



Megkerültük, majd gondozok kertek és házak között tévedtünk el. Többedszerre eltaláltuk a kisdisznódi utat - a távolban a hegyet koronázó vártemplom jó tájékozódási pont volt.



Kisdisznód egy újabb tipikus szász falu volt, ami Nagydisznódnál sokkal jobban őrizte eredeti karakterét.



Kisdisznód erődtemploma egy közel száz méter magas domb tetejére épült. Ez lehetett az egyik első szász román stílusú templom errefele. A helybelieknek kétszáz évükbe telt elunni a lépcsőzést fel a templomba és le, ekkor építettek egy másik, gótikus templomot ak özpontba. Ha baj volt, ráértek lépcsőzni.



A jegyszedőknek álommunkája volt: ott ültek a főtéren egy kocsma teraszán, kávéztak és az idegen jellegű emberektől - akiket legjobban onnan lehetett felismerni, hogy a főtéren leparkoltak fura rendszámú autókkal - elkértek egy kisebb összeget. Ezek után az idegene elindultak felfele egy meredeken és mire eldöntötték, hogy kiköpik vagy lenyelik a tüdejüket, felértek a vártemplomhoz.



A falusiak évszázadokon át itt vezették le a házasulandó ifjak feles energiáit esküvő elött: mindenkinek fel kellett görgetnie egy nagy kerek követ a lakodalom előtt. Aztán ezeket a köveket hajították volna az ellenségre, ha jött volna.



A hatalmas román stílusú templom pont a hegy tetején állt. Egyszerű volt és gyönyörű.



Megérte eljönni, eltévedni, felmászni, lihegni.



Jó, hogy eljöttünk.