- Csak ketten vagyunk! - bámultunk a vastag köteg jegyre, amit a konténerben ülő őr adott át nekünk.
- Igen, de elfogyott a felnőttjegy, így kedvezményes jegyekből raktam össze a belépőjüket.
Jegy volt dögivel, a prospektus azonban hiánycikk volt.
Megnéztem a közeli információs táblát az őrség konténere mellett, de csak egy kiírást találtam, hogy vigyázzunk a medvékkel (okos tanács!) és vész esetén kit hívjunk mobilon.
Ránéztem a telefonomra, de valószínűleg egy Faraday-kalitka belsejében nagyobb térerőre lehetet számítani mint itt, a hegyek között, 1200 méter magasan a dákok egykori fővárosában.
A fővárost fegyveres rendőrök vigyázták karbatett kézzel. Nem volt világos, hogy a közelben kóborol-e valami elveszett római légió, esetleg Árpád egy lovascsapata vagy valami élelmes vállalkozótól féltik az UNESCO örökséget, aki a szépen faragott köveket ellophatná valami építkezéshez.
Az is lehet, rossz tapasztalataik vannak. Amikor Sarmizegetusa UNESCO világörökség lett, építettek hozzá egy miniatűr parkolót és helyrepofozták (na jó, járhatóvá tették) az utat. A parkolót a helyi cég olyan ügyesen alakította ki, hogy a felette magasodó, az elemekkel 1800 éve dacoló dák fal megroggyant és Decebal végső bosszújaként kis hiján magaalá temette a melósokat.
Mi nagyobb tisztelettel közelítettünk a romokhoz és belépőkötegünket zsebregyűrve beléptünk a citadellába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése