- Ez olyan, mint Törökország - mondtam és kivételesen nem pozitív összehasonlításról volt szó, hanem arról, hogy a törökök bárhova képesek voltak a szükségesnél több tucattal több vendéglőt telepíteni.
A Buna-folyó forrásához több tucat vendéglôn áthaladva lehetett eljutni. Ha az esti vacsora hagyománya nem lenne kôbevésve, valószíneg ittmaradtunk volna egy késô délutáni estebédre: a folyó mellé és a magára a folyóra telepített teraszokat csodálatosan lehûtötte a sziklából elôtörô víz.
Alig lehetett lépni a libbenô csadoroktól, de medjugorjei zarándokok is akadtak itt szép számmal.
Mindenki a derviskolostort és a forrásbarlangot nézte és pisztrángot evett a vendéglôkben. Itt megvalósult a világbéke.
- Az összes fotón ember nélkül látni ezt a helyet. Hogy lehet?
- Hosszú az expoziciós idô? - tippeltem.
- Biztos lehet valahonnan látni emberek néklül.
- Keressük meg.
Ehhez át kellett kelni egy hidon, elhessegetni a vendéglô pisztrànggal csábító személyzetét, ellenállni a kísértésnek és nem feladni a tervet egy pusztrángért cseréba, majd áthaladni egy építési törmelékkel teli sikátoron és felmászni egy meredek ösvényen. És már ott is voltunk. Lihegve, izzadva és boldogan.
- Együnk itt?
- Nem, majd este Mostarban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése