A Kék-Nílusba parkolója nyugodtan szolgálhatna egy posztapokaliptikus horrofilm díszleteként. Szerintem több gyengébb idegzetű látogató a parkoló láttán visszafordult és többet etióp étterem közelébe nem ment - hacsak nem viselt HAZMAT ruhát.
Kételyeink akkor sem oszlottak el, amikor beléptünk a vendéglőbe. Ami máshol minimalizmus, itt tömény spórlás: a padlón látszott a régebbi üzlethelyiségek alaprajza: az ötvenesévekbeli mozaik teljesen váratlanul olvadt bele linóleumba, vagy ért véget betonban, ott, ahol valamikor valamilyen berendezés állt vagy lett belőle kőpadló. A falakon az etióp turisztikai hivatal reklámjai lógtak, meg egy nemzetiszínű ostor "I love you" felirattal.
Mi voltunk A vendégek.
A pincér ("A" pincér) hozott étlapot, vizet, majd eltünt a konyhában. Valami azt súgta, ő A szakács is.
Amíg vártunk, bömbölt az etióp turbófolk a tévében - Youtube-ról. Ettől a táncoló nénik és bácsik kicsit kockásak lettek, de azt hiszem, nem ez volt a legnagyobb baj, hanem hogy ugyanez az együttes szólt egy órán át.
A 21-es fogást kértük, ami a részben 9-es, 11-es és 12-es fogásból készült válogatás volt. A 9-es fogás az 5-ös és a 6-os fogás kombinázicója volt, a 11-es a 7-esé és a 8-asé.
- Ez elég lesz kettőnknek?
- Ez egy háromszemélyes adag.
Nem mertem megkérdezni, hogy egy etiópé vagy egy amerikaié.
És még mindig nem menekültünk el, hanem vártunk. Tudtuk, vagy nagyon jó lesz, vagy a parkolóba vezető másfél méter széles sikátorban fogunk meghalni távoztunkban.
Nem fokozom az izgalmakat, NEM haltunk meg! Az étel pedig nagyon finom volt.
Megérte várni.
Az étel nagyon finom volt és tényleg maradt egy adagnyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése