- Arra van!
Elhúztam egy kisebb kupac szemét és egy mûvirág-árus között, kettesbe tettem az autót, de kevés volt, majdnem hanyattestünk a meredeken. Egyes. Aztán kettes. Már jó volt.
Albánia tipikusan azoknak való, akik szeretek a mûemlékek kapujába vagy esetleg azon is túl parkolni.
Ezt most is megtehettük volna, ha hajandó lettem volna rámenni az évszázados mészkôburkolatra. De nem voltam: az ilyesmi jobban csúszik, mint a jég. Tíz méterre is jó a kaputól.
Berat egy óriási vár egy fennsíkon, hatalmas tornyokkal, múzeummá alakított templommal és egy lakott faluval és három kocsmával.
Fenyegetô viharfelhôk közeledtek a hegyek felôl, de a hûvös fuvallaton túl nem történt semmi.
Az ikonmúzeumban nyoma sem volt a tizenvalahány évvel ezelötti mentalitásnak: volt villany és nem próbáltak meg régiségeket eladni. És volt magyar nyelvû ismertetô. Spanyol nem volt. Terjeszkedünk.
Megcsodáltam az Aragóniában a boszorkányok ellen kifejlesstett kéménysapkára emlékeztetô füstelvezetôket.
A helybeliek rezignáltan nézték a turista-hordákat. Heten voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése