Las Vegas Szkopjében 2

- Holokauszt múzeumot szeretném megnézni. 

- Én is. 

Ebben maradtunk. 

V rámutatott egy épületre:

- Az az a térkép szerint!

A bejáratnál két ágyu vigyázta a kaput és egy olyan rámpát, ahol bárki szabadon kitörhette a nyakát. 

Beléptünk és mellbevágott a légkondi. 

Egy rövidhajú, izmos fickó fogadott. 

- Jónapot. 

Fél szemmel a falfestményeket nézegettem. 

Elsô világháborus csata. Portya a törökök ellen. Portya a magyarok ellen. Sehol egy menóra. Szónokló emberek viasszobrai. 

Finoman megböktem V-t, aki majdnem elesett. 

- A Macedon haza harcai - feliratot mutattam neki. 

- A múzeum csak tárlatvezetéssel látogatható. Nagyjából egy óra. 

- Nem lehet rövidebben? - alkudoztam. 

- De. 45 perc. 

- 15?

- Nem. 

- Ne alkudozz, - mondta V -, ha késô lesz, azt mondjuk az autóban hagytad a fagyikelyhedet és érte kell menni. 

Aztán megnéztük a belépôk árát.

- Ennyit fizessünk azért, hogy megmossák az agyunkat?

- Inkább kocsmázzuk el. 

Kifelemenet három turistába botlottunk. 

- Ez volt életem legjobb múzeuma - mondtam - ki ne hagyjátok. 

A holokauszt-múzum, ahol a helyi szefárd közösség törtétét mutatják be, persze zárva volt. 

Az ottomán híd mellett, makedón Fülöp és Nagy Sándor szobra között és egy oroszlános, meg egy lovas szökôkút között ültünk le a Stonebridge szállodában. Ez már tiszta Las Vegas volt belülrôl is. 

Megnéztük a folyœmederbe ültetett füzeket és hatalmas hajókat. Ezeket havi 1200€-ért bérlik vállalkozók. 

- Kalózos tematikus park - legyintettem. 

- Vegasban is láttuk. 

- Nézzük meg, mi ez! - böktem egy Teréz Anya idézettel díszített palotára. 

Detektoros kapu. 

Erôs légkondi. 

Fegyveres ôr. 

Rendôrség. 

Vigyor. 

Távozás. 

- A diadalívet még meg szeretném nézni. 

- Mit?

- A diadalívet. Ott van a turistatérképen.

Határozottan több térkép volt, mint turista. 

- Ide vissza kell jönni - néztem körül. 

- Vegasba is el akarunk majd menni - bólogatott V.