- Nyekl - mondta a pòráz és beakad a lakóbusz utasülésének felemelhetô karfájába.
Yoda a póráz végérôl hatalmasat rántott rajta. A Mestert az Erô is segíthette ebben, mert a póráz véglegesen beakadt.
A lakóbusz Stephen King regényét, Christine-t idézve ragadta meg a pórázt és nem eresztette.
Lecsatoltuk a Mestert a végérôl és megpeóbáltam megszerelni. Kihúzni. Rángarni.
- Yoda, mit szólnált, ha egy fotelt is vinnénk sétálni?
- Nyiff, megjelölhetem?
A Mester már nagyon ment volna. Ujjaimmal körbetapogattan a megakadt pórázt.
- Ha levágom a végét, akkor tudok rátenni egy hurkot és van egy pórázod.
- Inkább nem lehetne szétvágni az ülést?
A busz meghallotta a Mester javaslatát és támadásba ment át, hirtelen kiszabadult a póráz fele és az orsó azonnal visszacsévélte. A székbôl pedig az elvágott póráz megmaradt darabkája fityegett.
- Esetleg az övembôl csinálhatok pórázt...
De az rövid volt. Használható, de rövid.
Aztán megakadt a szemem a hiper-szuper-satöbbi ruhaszárítókötélen.
A kötél vastag, összefont gumiszálakból áll, közéjük lehet bedugdosni a ruhafarabok részeit és a kötélrendszer a legnagyobb viharban is a helyén tartja a ruhát.
Kiszedtem belôle Ribizli enyhén vizes ruhadarabját és becsíptettem az ablakba, majd a gumikötél végét ráerôsítettem Yoda nyakörvére.
- Gyere, vegyünk pórázt!
- De szép legyen ám! - mondta a Mester és kihúzta magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése