Hobble Creek

U

Mivel a hőmérő higanyszála már nem alulról nyaldosta a negyvenest (celsiusban), úgy éreztük, ideje egy kicsit kimozdulni a városból, megmozgatni a sátrat, mielőtt végleg összeolvad a tartójában és túrázni egy picit.

Meg hűsölni.



A hűsölés nagyon is jól sikerült: a kiválasztott kemping jó magasan volt a fenyvesben, egy szurdokvölgy mélyén, ahonnan csak a zergék tudtak kiköltözni.

Este hat fele, amikor a városban még az emberről a szőrt leperzselő száraz, forró szél fújt (már amikor fújt). itt a még nyomokban havat tartalmazó csúcsok hideg lehelete érződött. Ez a lehelet éjszakánként jeges szélbe fordult.



Délben, amikor az olvadozó városi aszfalt el szokta nyelni az óvatlan autósokat, itt még jó idő volt, ami nem akadályozta meg Yodát abban, hogy kiélvezze postás és csomaghordó nélküli, nyugodt helyen a pihenést.



A társaság mozgékonyabb tagja el is indult egy kis futásra a hegyek közé. Ahogy futott, látott valamit a bokrokban.
- Egy feketemedve! - rémült halálra.
Ekkor látott még valamit mozogni.
- Két feketemedve! - ekkor már úgy meg volt rémülve, hogy az órába épített számláló magasabb pulzust mutatott, mint egy marathon felénél.
De még mindig mozgott valami!
- Három feketemedve!

Aztán a bokorból kisétált egy fekete tehén.



Ahogy a halál (és a "medvék") torkából megszabadult Ribizli továbbfutott, valami zöldre lett figyelmes az uton.

- Mi ez a zöld madzag?

- KÍGYÓ!



Egyébként teljesen ártalmatlan lény volt, nem is volt mérges, pedig megzavarták a napozásban.

Szóval ilyesmikkel teltek el napjaink fenn a hegyekben, teljes rádiócsendben, mert a telefonok semmi jelét nem észlelték az emberi civilizációnak.

Két nap után már el is felejtettük, hogy mi is az a civilizáció (és a nyári forróság), el is indultunk haza Springville festői kisvárosán át.

Jó dolog a remetelét, de megárt belőle a sok.