Yoda és a foltos kutya

A kutya hirtelen érkezett, megijedni se volt időnk, Yoda csóválta a farkát, a másik kutya csóválta a farkát: nem volt gond.

Játszottak.

Valami azonban hiányzott és egy kis idő múlva le is esett. Nem volt másik gazdi. A kutya egyedül volt. Nem volt ott a gazdája.

Ápolt kutya volt. Látszott, elégedett az élettel - és, hogy valahol van egy szerető gazdája.

Megnéztem a bilétáját.

Sadie.

- Szia Sadie!
Sadie bizakodva nézett rám.

Tovább olvastam a bilétát.
Phildadelphiai cím.
Kaliforniai telefonszám.

Közben Yoda megpróbálta ránk tekerni a pórázt. Az idegen kutya türelmesen várt, közben a fülhalgatóm madzagja beleakadt a pórázba. Reméltem, nem tartóztatnak le közszeméremsértésért: levettem az övem és rácsatoltam Sadie nyakörvére.

Az öv belegabalyodott a fülhallgató madzagjába és Yoda pórázába.

Igyekeztem memorizálni a telefonszámot, aztán, miközben Yoda a lábamra tekerte a pórázát, ami bele volt akadva a fülhallgatómba, ami bele volt akadva az övembe.

Majdnem úgy mutatkoztam be a telefonba, hogy én vagyok a gordiuszi csomó.

- Halló? - mondta egy csodálkozó női hang.

- Szia, van egy Sadie nevű kutyád? - ez egy kutyarablás bevezető mondata is lehetett volna.

- Van... - a telenfonból sütött a hajnali megdöbbenés.

- Sadie egy foltos fehér kutya?

- Igen...

- Létezik, hogy itt van az utcán?

Sikoly.

- Hol vagy?

- A kétszázas és az önkormányzat sarkán.

- SADIE!!!!!

Egy nő rohant ki az egyik közeli házból, felkapta Sadiet, megölelte és potyogtak a könnyei.

- Nyitva maradt az ajtó - mondta és Sadie kapott egy újabb puszit. A gazdi ügyesen lekapta Sadieről az övet, majd folyamatosan hálálkodva elindult haza.

Meghatottan néztem utána az övbe, a drótokba és a pórázba gabalyodva.