Július négy.
Ismét elmentünk a mi kis falunk felvonulására: olyan volt mint mindig. Vidékies és kedélyes.
A piros autóban az év polgára ült. A kilencvenes hölgy végig mosolygott mindenkire és látszott, elégedett mindennel.
A piros buszban dobolni tanították a megsüketülni vágyókat.
Felvonult a utahi Miss Afrika is, egy szomáliai lány, akinek a szeme se látszott ki a fátyol mögül.
Felvonuélt a helyi Flamenco szakkör is, aminek tekintélyes -méretű- tagjai kimerülten vonszolták magukat a közel negyven fokban.
Belibegett a polgármester is, zöldben, középen (alul).
Vidám cserkészek vonultak a polgármester előtt.
Volt, aki a telepesek kézikocsijával érkezett legalább olyan izzadtan, mintha ő is kétezer kilométeren át húzta volna a szekeret.
A telepes után beúszott a flotillánk. Máig nem értem, miért vonult valaki hajóval, de feldobta a hangulatot.
Azán megállt elöttünk egy termetes atyafi és onnantól kezdve semmit se láttunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése