Azon a hegytetőn állt az indiánok faluja.
- Az egy jó magas hegy.
- Onnan mentek minden nap földet művelni, sziklafalat festeni és vadászni és halászni és madarászni.
- Nagyon maga az a hegy.
- Körben megyünk fel, arra kevéssbé meredek.
A Mester gyanakodva szimatolt.
- Kevésbé meredek, de hosszabb és süt a nap.
- Izgalmas lesz felérni a hegytetőre.
- Ott nincsenek fák. Én inkább itt megvárlak az árnyékban.
- Itt nincs is árnyék.
- Ne félj, találolok én magamnak.
Ezzel a Mester beállt egy sok túlzással bokornak nevezhető valami árnyékába. Mire félig felértem a gerindce, már heverészett.
Amikor felértem a hegytetőre, köptem egy hegyeset, egy nagy adag port, amibe egy kis tüdő is vegyült.
Nem volt fenn semmi, csak meleg, tücskök és kilátás.
Itt-ott látszott, hogy megbolygatták valamikor a talajt, de a törmelék és a gaz nagyon kicsi település nyomait mutatta. A leirás szerint itt kétszázötven ember lakott hatvan veremházban ötven-hatvan egyéb épület között. Ennyi itt nem fért el. Később megtudtam, hogy a domb - és a település - nagyját elbányászták az autópálya épitéséhez. A dombtetőn csak a kilátás maradt.
- Milyen volt? - kérdezte a Mester, aki teljesen felvette az árnyék formáját.
- Érdekes, legközelebb gyere fel.
- Majd ha kinő fenn egy fa - felelte és kajánul vigyorgott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése