Domínguez Pueblo

- Már késő van... alig másfél órát van még nyitva a múzeum - sóhajtott a kasszánál unatkozó férfi, akin olyan mellény volt, amit már Kossuth Lajos is ódivatúnak mondott volna.

- Adok egy ingyenjegyet - tette hozzá - Szerintem felesleges megnézni a filmet. Negyed óra. Nézzen körül a múzeumban.

Látszott, életveszélyben van. Ha nem történik valami, pillanatokon belül meg fog halni az unalomtól.

- Lehet kutyával menni a romokhoz? - kérdeztem.

- Persze. Miért ne lehetne? Még egy óra huszonöt perc... De arra biztos nem lesz idő. És vigyázzanak, errefele láttak már medvét is.

- Mikor?

Elgondolkodott.

- Két éve?

A múzeum hihetetlen volt. Ilyen jól a régészet elméletét, technikákat, gyarkolatot bemutató kiállítást nem láttam. Lehetett eredeti cserepeket nézni mikroszkóp alatt, lehetett szöveteket nézegetni, számítógépeken filmek garmadája várta az érdeklődőket, a tárgyakat úgy mutatták be, hogy lehessen tudni, mire valók és mire használták.



Volt egy rekonstrukciós rajz is arról, hogy nézhetett ki Sand Canyon Pueblo. Hihetetlenül. Ez lehetett az első fallal körülvett település az Egyesült Államok területén.

Talán két óra is kevés lett volna a múzeumra - ráadásul engem egy szőrös fenevad várt az autóban.

- Most nem nézünk meg mindent - mondtam a Mesternek, holnap visszajövünk és még nézelődünk. Most csak Domínguez Pueblót nézzük meg.

- Ezt? Csodálkozott a Mester.

- Ezt. Ez Domínguez Pueblo. Három szobás.

- Ez ahhoz is kicsi, hogy lepisiljem - húzta fel az orrát a Mester - inkább menjünk vacsorázni.

Mentünk.