A klímaváltozás szponzorálta decemberi 16 fokban indultunk el a Red Reef-en egy patak mentén.
Amikor kinéztem a túrát, még emlékeztem a patak nevére, de rég volt, elfelejtettem, mert nagyon lemaradtam a bejegyzésekkel. Elnézést.
Az út elején még nemigen lehetett sejteni, hogy ebből szurdokvölgy-túra lesz.
De a sziklafalak lassan kezdtek összeszűkülni és fölénk magasodni.
Volt, hogy sziklaalagutakon és kürtőkön át tudtunk csak továbbhaladni.
Itt a Mester teleszkópos póklábaival óriási előnyben volt.
Aztán jött a vízesés és egy kis tó, aminek felszinén jég bőrözött.
Ide vissza kell jönni nyáron megmártózni egy kicsit egy forró délelőtt.
A vízesés után a völgy ismét kiszélesedett, mi ismét feljebb kapaszkodtunk, hogy ne kelljen a vízben gázolva továbbmenni.
Még most is látszott, hogy a zöld mennyire a patakpartra korlátozódik.
Mi egyre lelkesebben mentünk. A napon meleg volt. Az árnyékban hideg.
A patak következő kanyarulatánál levő alkóvot céloztuk meg.
A füstnyomok a tetőn arról árulkodtak, hogy itt valamikor anasazi indiánok lakhattak.
Ezt a gyanút erősítette meg a tábla is, miszerint aki itt ásni próbál, az le lesz csukva. Vagy ráomlik a szikla.
Úgy éreztük, mostanra ennyi elég. A dinoszaurusz-lábnyomokat és az indián romokat megnézzük máskor.
Megfordultunk és elindultunk visszafele.
Yodával ekkor részesültünk életünk egyik ritka nagy élményében. Nem ez volt az első ilyen alkalom, de ez volt a leglátványosabb.
Találtunk egy óriási, odvas fát, amit Yoda belülről tudott megjelölni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése