Derengés a sötétben

- Gyere, gyere, világít a lefolyó.

Hajnal volt.
Úgy éjfélig vertem a billentyűket és ennek megfelelően nem voltam csúcsformában.

- A mi?

- A lefolyó! Gyere!

- Hova?

- Megnézni, a lefolyót!

- A lefolyót?

- Mert világít!

- Mert világit?

- Gyere, ne hülyéskedj, világít a lefolyó.

Már tudom, hogy Ionescu a legjobb darabjait akkor írta, amikor felébresztették legszebb álmából. Mert világít a mosdó.

Felvettem a szemüvegem, hátha azzal jobban látok a sötétben.

- Látod?

- Mit?

- Hogy világít!

- Nem...

- Nézd meg közelebbről.

Orrommal megvakartam a mosdókagyló fenekét.

- Na?

- Aha...

Valóban derengett ott valami.

- Biztos kintről szűrődik be valami fény.

- Tegyél egy törölközőt az ablak elé! Nem azt, egy vastagabbat! Most is világít!


Az agyamat borító ködön át szó szerint átderengett a megoldás. Én voltam a hibás.

- Nem mostam ki este a mosdókagylót és biztos fluoridos a fogkrém, az dereng.


Másra nem emlékszem, aludtam tovább.