Vágytól girhes

Amikor megláttam a piros buszon a plakátot, a  reklám teljesítette feladatát: felhívta a figyelmemet, miközben majdnem kitörtem a nyakam, mert a szurikátát, az éjjeli Budapest fotóját és a Vágytól girhes feliratot bánultam. 

Ennek utána kellett nézni. 

Azonnal. 

Mint megtudtam, a ​“Vágytól girhes egy jótékony cselszövényekért lelkesedő, aranyszívű szurikáta budapesti kalandjait meséli el. Szuri, bár testben szurikáta, emberfeletti képességekkel bír, melyeket bevetve segít a rászorulókon, kik oly sokan vannak: hajléktalanok, menhelyi kutyák, testi-lelki fogyatékkal élők, idős emberek, kiszolgáltatott örömlányok és négylábúak. Jó cselekedeteit segítik erdők-mezők vadjai, a nyusziktól a mackókig, és egy szokatlanul mély érzésű taxis, akit Szuri tanítványául fogad. (...) Regénynek álcázott irodalomkurzus, vagy a hiperszenzitivitás regénye? Netalántán A kis herceg folytatása?” - olvastuk a Molyon, miközben autók kerülgettek minket tülkölve. 

“Elmémbe, mint fémbe a savak, azért maródott bele ez a meseszép éj, mert mialatt a ki tudja melyik bolygóról közénk hullt kis herceg szüntelen a combjaim között bóbiskolt és a csillagok lélegző lelke csöndesen ragyogott, korábban soha nem érzett boldogság járt át.” - olvasni a könyvben. 

Azt hiszem, külön-külön szeretem József Attilát is és a Kisherceget is. Így együtt talán nem.