- Ott van! - láttam meg valamit a távolban.
Hol ömlött az eső, hol sütött a nap éa a rejtélyes ernyők élesen kirajzolódtak az égre.
Posztapokaliptikus filmekben, Mad Maxben vannak ilyen berendezések.
De mi nem egy filmben voltunk, hanem a valóságban, legalábbis néha úgy éreztük, bár a világvégétől balra, a semmiben, ahol egy órája nem láttunk másik embert a valóság fogalma képlékeny volt.
Valamikor ez a szürreális installáció egy naperőműnek épült. A feltaláló úgy gondolta, hogy nagy napelemek helyett apró műanyag levelek gyűjtik össze a fényt és a toronyok lábához fókuszálják, ahol a naperő meghajt egy gőzgépet és utáa jön is az áram a falből.
Az elgondolás jó volt, csak a műanyag lamellák nem bírták a napfényt és a szelet. Ami egy szeles medencében álló naperőműnél komoly hátrány.
A projekt becsődölt és az óriási antennák itt állnak a pusztában.
Egyesek szerint még csak nem is erről van szó, hanem arról, hogy a napfák feltalálója egy csaló: az emberek megveszik a "napelemeket", amik egyszerű műanyag lapocskák, felveszik a támogatást és ebből kifizetik a céget és mindenki jól jár a környezetet és az adófizetőket kivéve.
- De körbe vannak kerítve - nézett rám Yoda.
- És?
- Én szeretném...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése