Rákaptunk az elhagyott bányákra. A Silver King Mine annyira bejött a múltkor, hogy megint arra mentünk, csak most nem a beszédes nevű Bonanza Trail-en, hanem az egyszerűbb útvonalon, a rég aszfaltos úton caplattunk fel.
Ez kicsit hosszabb volt, de nem emelkedett olyan meredeken és még sáros se volt.
Meg havas se.
A sártól így se szabadultunk meg: amikor le kellett menni az aszfaltról, akkor már vagy hóban házoltunk vagy latyakban cuppogtunk.
De egy szavunk se lehetett: gyönyörű volt az idő, főleg ahhoz képest, hogy november eleje volt.
Az elhagyott épület diszkréten nyikorgott.
A szellő folyamatosan mozgatott pár meglazult bádoglemezt, amik apránként dolgozták ki az őket tartotó szögeket a deszkákból.
Meglepve láttuk, hogy a 45 fokban megdőlt kéményt semmi se tartotta helyén a kazánházban a megszokáson kívül.
Nem mentünk be.
Ezt a kalandot félretettük egy olyan alkalomra, amikor majd sisakkal a fejünkön jövünk.
Így is láttuk a valamikor leszerelt és talán a bányászok végső tréfájaként fordítva ledobott berendezésekez.
Majd ide még visszajövünk. Ha még áll az épület.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése