A kertkapu

- Nézz ki az ablakon!

Kinéztem. Valami nem volt rendben. Szomszéd háza megvolt. Fák megvoltak. Udvar megvolt. Kertkapu. "Itt a múltkor még volt egy kapu!" De most nem volt ott. A kertkapu békésen feküdt a légkondicionálón, mintegy kipihenve az elmúlt évtizedeket.

- Mondtam, hogy nagyon labilis!

- Nagyon nagy szél volt - sóhajtottam és reménykedtem abban, hogy amikor kimegyek megnézni a kertkaput, nem fogok egy ház alól kilógó ezüstcipős lábat találni.

Kinn lett egy rosszhírünk és k;t jóhírünk. A jóhír, hogy nem volt ezüstcipős láb és még mindig Utahban voltunk és nem Oz birodalmában. A rossz az volt, hogy valóban kidőlt a kapu félfástól.

- Egyszerű - mondtam - beteszek egy új póznát, visszaakasztom a kaput!

- A többi is labilis.

- Ez? Ez áll, mint a cövek és megpöcköltem egy újjal a következő oszlopot, ami negyvenöt fokban kilengett.

- Hm... akkor megnézem ezt is.

Megnéztem.

A pózna pár centivel a talajszint alatt elfogyott. Fájó szívvel elővettem a szerszámokat és nekiláttam levenni a kerítés következő darabját is, amihez szét kellett szedni az öntözőrendszert, majd biztos ami biztos, megnéztem a következő két oszlopot is. Egyik se tartott. Minden szerszám nélkül egyszerűen felemeltem őket a földről és letettem a ház mellé. Volt kerítés, nincs kerítés.


- Itt az ideje megnézni, hogy mi van alata - gondoltam és ásót ragadtam. Hamarosan elértem a betonig, amit a pózna köré öntöttek valamikor. Rövid feltárás után minden oszlop helyén megtaláltam az oszlopok alját a betonban. Egyiket egyszerűen kikanalaztam és a fekete humuszt, ami valaha fa volt, elteregettem a szederbokor alá.



Az másik egyszerúen eltünt, nyoma se maradt. A harmadiknál egy tuskó beszorult és csak hosszas noszogatásra volt hajlandő kijönni.



A terv nagyszerű volt: új oszlopokat verek le a régi lyukakba és vissszaakasztom rá a kerítést és kész is van.

Az oszlopok a barkácsáruházból jöttek. Ha online megrendelem a tízdolláros oszlopokat, akkor nem hozzák ki őket, de ha ötvendolláros oszlopot rendelek, akkor azt újabb ötvenesért kihozták volna. Inkább megkértem R-t:

- Elviszel pár oszlopért?

Az oszlopokat egy mazdaggal felkötöttük az autó tetejére (!!!!) és már meg is volt az anyag.



Az első oszlopot még brutalizáltam és egyszerűen bekalapáltam a helyére, de máasodiknál már okosabb voltam: vastagon beolajoztam a rudat és a lyukat és mint egy profi pornó-rendező próbáltam betenni az oszlopot.



Amikor megvoltak az oszlopok, akkor már csak fel kellett VOLNA akasztani a kerítéselemeket. De nem lehetett. A legtöbb deszka alja korhadt volt.

Eleinte nem értettem, más, nagyjából szintén húsz éve elkészült kerítés remekül tartott, ez pedig málott. Gondolkodni kezdtem. A házra mi szereltük fel az ereszt, szóval az oszlopokat rendszeresen locsolták az égiek. Szerintem az a jó tízcenti föld se tett nekik jót, ami körbevette az oszlop alját a beton felett.



Az oszlopok köré téglákat raktam, hogy ne érintkezzenek közvetlenül a talajjal, aztán nekiálltam a deszkáknak.



- Levágok alulról nyolc-tíz centit - gondoltam - az volt eleve a föld alatt, a többi része tökéletes. Legfeljebb nem lesz beásva a talajba az alja, az csak arra jó, hogy előbb tönkremenjen.

Levágtam és láttam, hogy a tartódeszkák némelyike is rossz állapotban van. Mire észbekaptam, pár tucat léc támasztotta a falat. Eljutottam a teljes dekompozícióig.

. Hagyd abba - szóltam rám - mielőtt egy fogpiszkáló marad az egészből.



Kicseréltem a használhatatlan deszkákat, léceket, megerősítettem a kaput és elkezdtem mindent visszatenni a helyére. Egyszerű volt. Boldogan néztem a kész kerítést és a kaput.

- Már csak le kell kenni valamivel!



- Az a másik oszlop se valami stabil!

- Nyolc éve az megerősítettem - jelentettem ki magabiztosan és megpöcköltem az oszlopot, ami negyven fokban kilengett...

- Sebaj, csak kikapom az oszlopot, beteszek egy másikat és kész - mondtam és közben sátáni kacajt véltem hallani.