A lószar, amit a Száraz-folyó medrében találtunk, valóban izgalmas volt: az egyik, a West Desertben vadon élő musztáng, vadló hagyhatta itt.
Szerintem a lovak azért járnak ide, az emlékműhöz, hogy vakaródzanak az oszlopon és ha már vakarództak egyet, akkor már otthagynak pár lócitromot is. Mindent egy helyen.
Több ménes él ebben a sivatagban. Ezek a visszavadult lovak a spanyol hódítók megszökött lovaitól származnak. Azok a lovak három-négyszáz éve a szabadságot választották és emigráltak az Egyesült Államokba (vagy valami ilyesmi). Visszavadultak és nagyjából háborítatlanul élnek a Nyugati Sivatagban.
Yoda lelkesen nézte a lovakat a távolban.
- Menjünk, menjünk! - mondta.
- Nem megyünk, nem megyünk. Most a futóRibizlit kísérjük!
Mentünk tovább. Lassan, meg-megállva 3-5 kilométerenként.
Víz, szalonna, rántottcsirke, kolbászkák, szamosza, sajt.
A futóRibizli mindig megmondta, mit kér a következő megállónál és hogy az hol legyen. Mi pedig egyik szemünket a megtett távolságot mutató műszerre szegeztük, a másikat az útra és a futókra és közben a visszapillantó tükörben néztük, látszik-e a por. Mert ha por van, akkor gyorsan megyünk. Amúgy se kell sietni sehova, még poroszkálni is felesleges. Szó szerint.
- Ideje ebédelni! - jegyezte meg Yoda - ha már fa nincs, legalább együnk valamit.
Nem igazán tudtam, merre vagyunk. A letöltött térképen nem volt rajta a következő nagy akadály, a Dugway Pass. Én meg nem tettem rá. Szóval tudtam, hogy előtte vagyunk, de hogy mennyivel, arról fogalmam se volt.
- Mondom, együnk valamit.
Szerettem volna valami jobb helyen enni, ahol vannak fák, meg árnyék - mert hát ezt a futást a globális felmelegedés támogatta egy október közepi 25 fokkal. Ehhez kellett volna a Dugway hágó, amit olyannak képzeltem, mint a Lookout Pass vagy Simpson Springs volt.
- Ebéd!!!! - zökkentett ki gondolataimból a Mester.
Mivel ezen út mellett egyik hely olyan volt, mint a másik, amint elértük a kitűzött távot, leálltam az út mellé. 
Kipakoltam a székeket, a vödröt, a főzőt, rátettem a vödörre a gázégőt és nekiláttam ebédet csinálni. Csirkepaprikást. Tésztával. Picit konyhaterrorista módra. Egy sivatag közepén ne legyen finnyás az ember, nincs idő szépen feldarabolni mindent. Az egyik hűzőtáska mélyéből végül elővettem a Zöld Anatémát is.
-
Elrontod! - morgott a Mester a szék árnyékából, amikor meglátta, mit csinálok
- Elrontod!
Valóban elrontottam. Tettem mellé brokkolit is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése