Gold Hill

- Innen csak tizenegy mérföld - súgtam Yoda fülébe, miközben lelassítottam, hogy lekanyarodjak a főútról.

Ettől kezdve jóminőségű földúton döcögtünk.

- Messze van? - kérdezte a Mester - Mert én megsajnáltam a szomjazó növénykéket.

Megálltunk, hogy Yoda meglocsolhassa, amit itt meg lehetett öntözni.

Elindultunk egy keréknyomon és azon mentünk pár kilométert, amig a csapás el nem enyészett egy dombtetőn.

Megfordultunk és visszasétáltunk az autóhoz és tovább poroszkáltunk Gold Hill fele.

Gold Hill valamikor egy háromezer lakosú bányaváros volt, ahol - ahogy ezt a hely nevéből is lehet sejteni - aranyat bányásztak a 19. század második felében. Meg egy kis ezüstöt és aranyat. Aztán ezek a bányák pár év alatt kimerültek és Gold Hill-ben csak pár bányász maradt egészen az első világháborúig. Ekkor szükség lett Gold Hill másik kincsére, az arzénre.

Az amerikai vegyifegyverprogramhoz innen (is) vitték az arzént. 

A háború után újabb aranybányákat nyitottak és még egy vasút is épült ide Wendoverből. Nem volt egy nagy vasút, a tulajdonosok használt sineket vettek és szereztek bontott talpfákat, a vasuti töltést pedig a sóssivatag szélén hozták a lehető legköltséghatékonyabb módon. 

Vettek két mozdonyt is, amik épp egy bontóból szöktek volna meg. Személykocsijuk is volt: kettő. A vasútvonal a második világháborúban fellendült, ekkor megint kellett az arzén és ekkor kezdték a tungstenbányákat is megnyitni. A háború után lassan elsorvadt a vasút, eleinte kétnaponta járt, majd négynaponta, majd hetente egyszer aztán már soha többet.

Gold Hill meg ottmaradt a semmiben. Egy bánya még ma is üzemel, annak pár bányásza és főmérnöke lakik itt, meg pár őslakos, akik valamiért nem akarnak innen elmenni. Vagy nem tudnak. 

Gold Hill-ben van vezetékes víz a saját kútjukból, de ez a víz enyhén arzénes, szóval csak a helyiek csak ellenségeiket kínálgatják vele.

A szállodának nyoma se maradt. Annak se nagyon, hogy itt valamikor két helyi újságot is nyomtattak. De a bolt még áll - bár nem tudni, hogy meddig.

Csak óvatosan néztünk körül, mert Gold Hillnek ma is van biztonsági személyzete: egy hatalmas, szimpatikus kuvasz követi a látogatók minden mozdulatát, főleg, ha az a mozdulat ételhez köthető.

Gold Hill-nál láttunk szebb kísértetvárost is, festőibbet is, de azért nem volt rossz.