- Ne rágd szét a macit! - szóltam rá fogait hegyező Puppey-ra, de lassú voltam, a maci talapzatának egy darabja recsegve tünt el Puppey örökmozgó álkapcsában és ahol harsogva forgáccsá alakult.
- És ne pisild le! - tettem hozzá, de elkéstem.
- Gyere, menjünk innen! - húztam magam után a törpevízműbe oltott rágcsálót - Van itt más szobor is!
Azt nem tettem hozzá, hogy a fából készült szobrokhoz nem fogom odaengedni a fiatalurat.
Az egyszarvű parkoló az más volt, oda én akartam közelebb menni. (Hogy az üvegben mi az a narancsos-sárga folyadék, azt nem akarom tudni. Lehet, egyszarvúpisi.)
Egyébként attól féltem, hogy valamelyik helybeli fegyverrel védi meg a műalkotását, például a fentit, ami szerintem a Becsináló Nagyfőnök szobra. Különben is, szobrokat nem eszünk és nem pisilünk le.
Vernalban mindenütt dinoszauruszok voltak, Kanabban pedig jórészt totemoszlopok és indiánok. Esetleg cowboyok.
- Kultúrséta - mondtam Puppeynak - akit csak a fizikailag megfogható (értsd: megrágható) műalkotások érdekeltek.
- Tudom, tudom, én szeretem az interaktív szobrokat - válaszolta az eb.
Szerintem a szobrok állítói és alkotói nem ugyanazt értették interakció alatt, amit Puppey.
Ez különösen igaz volt a városalapító szobrára, akit a művész abban a pillanatban ábrázol, amikor megtudja, hogy leégett a város erődje.
- Nem tudom megrágni - morgott Puppey, amikor nem engedtem közelebb a szoborhoz - és a Grinch-et is megnézhettem!
- Mert azt nem tudtad megrágni.
- Ezt se tudom, úgyhogy menjünk - húzott el a gyógyszerészt ábrázoló festménytől. Én még csodáltam volna a szocreálra hajazó remeket, de menni kellett. Majd legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése