Középföldén

A Colorado mellett autózva a Hosszú-kanyonból hazafele láttunk egy elhagyatott, apró ösvényt, amint eltünt egy szurdokban.

Puppey lelkesen indult el felkutatni a mély völgyet és felfedezte, hogy a sziklafalak aljánál nincs növényet, csak a kanyont kivágó patak homokos medre.

Ezt követte az ösvény tovább.

A térképen a kanyon meglehetősen rövidnek tűnt és valóban, pár kanyar után már úgy nézett ki, szárnyak - vagy sziklamászó-tudás- kellene a továbbhaladáshoz.

Aztán észrevettünk egy kényelmes leágazást, ami felvezetett egy peremre, ahonnan tovább lehetett menni.

Innen visszanézve láttuk a kanyon szűk bejáratát.

Az ösvény egy széles párkányon haladt tovább befele és a bejárat eltünt a szemünk elől.

Felénk tornyosuló sziklák közt haladtunk tovább.

Reméltem, egyikről se fog egy hegyikecske a fejünkre pottyanni vagy pottyantani.

Láttunk itt egy kisebb elágazást, amit majd egyszer alaposabban megnézünk.

Sejtettük, itt sok minden fog maradni legközelebbre.

Hamarosan elértünk arra a pontra, ahonnan a patakot követve elértünk az alsó ösvény végéhez.

Lenéztünk a most száraz vízesésnél és továbbmentünk.

A perem folytatódott, a nap pedig egyre jobban besütött a szurdokba.

A napon sokkal jobban éreztük magunkat, az árnyékban viszont hideg volt.

Innen már láttuk a kanyon végét.

Ugyanakkor sejtettük, hogy valahol van egy oldalösvény - mint amint feljöttünk erre a párkányra -, amin fel lehet jutni a következő lépcsőfokra.

Itt tátva maradt a szánk.

A meredek, többemeletes sziklafalak egy katlant fogtak körbe. A magasból aláhulló vízesés most száraz volt, a katlan alján megbúvó tó pedig fagyott.

A térkép ezt a vízesést jelölte Middle Earth Waterfall-nak.

Egy romantikus szivecskével.

Felettünk a következő párkányon pár barlangot láttunk. Az alsó megközelíthető volt.

De a barlangot és a következő peremet eltettük máskorra.