Tizenhat éve az Alatlal-sziklát néztük meg a legrészletesebben a Valley of Fire-ben. Most is elmentünk oda nosztalgiázni, de miután leparkoltunk, nem a legrövidebb úton mentünk oda.
Akkor nem vettük észre, hogy a sziklarajzok mögött egy egész sziklalabirintus húzódik meg.
Megint találtunk egy helyet, ahol órákat tudnánk eltölteni nézelődéssel, mászkálással a finom homokban.
Viszont haza is akartunk érni, úgyhogy nem próbáltunk meg átmászni egy dombon, hanem visszamentünk a parkolóba és onnan mentünk a rövidebb úton a sziklarajzokhoz.
Ezeket a sziklarajzokat még a CCC tette megközelíthetővé Roosevelt közmunkaprogramja keretében. A Civilian Conservation Core nemcsak kunyhókat épített, hanem lépcsőket vágtak a sziklába, hogy a látogatók megnézhessék a sziklarajzokat.
Ma már modern vaslépcsőkön lehet feljutni, de a régi út még látható.
A legtöbb sziklarajz a hagyományos sémákat követi.
Mondjuk a felső valami lehet egy csilipaprika, de nem vagyok benne biztos.
Sokkal érdekesebb az a rajz, ahol egy kiskutya szagolja a nagykutya fenekét.
Szakértők szerinte ezek vadszamarak vagy szarvasok, de a szarvasok minek szagolnák egymás fenekét?
Különben is, én a kutyákat szeretem.
A leghíresebb rajz pár hajítólándzsát, atatlalt ábrázol.
Ott a lándzsavető a két tetején.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez egy óriási reklámtábla.
"Kovács János lándzsavető-faragó mester"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése