Viharban a Lost Creek-en

Lost Creek már nincs elveszve: a törvényhozás megtalálta. 

 Korábban fanatikus horgászok és kajakosok jártak ide: nem voltak sokan és az infrastrukturát a víztározó meg pár pottyantós WC jelentette. Tíz-húsz ember kijött ide, evezgettek, horgászgattak. Motorcsónakot lehetett használni , de csak lassan. 

Vizisíelni vagy jetskyzni (ezt vajon hogy írják?) tilos volt és tilos lesz. A benzingőzös kikapcsolódás hívei így elkerülik és el fogják kerülni ezt a helyet. 

 De a törvényhozás felfedezte és csinált belőle egy state parkot. Lesz majd civilizált kemping villannyal, vízzel, internettel (most a mohilok se működnek). 

Lesznek leaszfaltozott parkolók. Van ami jó lesz, van, ami nem. De a lényeg, hogy több ember tudja majd élvezni a vizet és a hegyeket. A nagy tervekből egyelőre csak egy valósult meg: a fizetőállomás a bejáratnál, ahol 10 dollárt kell fizetni a belépésért. Másért nincs miért fizetni. Nekünk éves bérletünk van az összes utahi state parkba, úgyhogy csak kitettük a kis kártyánkat és mentünk tovább. 

Akartunk egyet evezni, mielőtt civilizálódik a hely, mint a közeli Echo-víztározó, ahol a civilizálódás és a fejlesztés nem sikerült tökéletesen. 

Délután volt - a legjobb helyeket elfoglalták, mi a tó egyik öblének végén találtunk egy elhagyatott helyet. Itt leparkoltunk, felfújtuk a hajót és a kék ég alatt kilapátoltunk az öbölből.

A víztározó egyik nagy öblében voltunk, innen akartunk kinézni a tó fő vízfelületére, amit a fok mögött sejtettünk.

A fog mögött azonban csak újabb fokot találtunk, majd még újabbat.

Közben fekete felhők kezdtek beúszni fölénk és távoli mennydörgés hangját hozta a szél:

- Ne nézzük meg a következő fokot! - döntöttünk és elkezdtünk egyre gyorsabban visszafele evezni. Kellett nekünk a legtávolabbi ponton táborozni!

Csepegett az eső, mire partotértünk és a következő pillanatban már dézsából öntötték a vizet. Eleinte próbáltam szépen összecsomagolni a hajót, de pár perc után úgy néztem ki a jégesőben, mint aki iszapbírkózás után indult egy vizespoló versenyen is, úgyhogy feladtam és az evezőket meg a hajót hosszában bedobtam a Behemótba.

Aztán iszkoltunk is haza - mint később megtudtuk, a viharban egy nap alatt lehullott az egész nyári csapadékmennyiség.

Úgyhogy a többi látnivalóért vissza kell jönnünk és talán sikerül megelőznünk a civilizációt.