Csalódás lomtalanításkor

A második téli vihar újabb réteg hóval porozta meg a hegyeket, miközen a völgyben még zöldellő lombkoronájú fákat is látni.

Puppey kényesen emelgette kis lábikóit a pocsolyákban és látszott, gondolatban már déli uticélokat keres magának.

Én a lomtalanításkor kidobott cuccokat figyeltem. (Már megmentettem egy akkumulátoros működő fúrógépet. Akku már csak tíz-tizenöt percet bír, de az pont elég a legtöbb munkához és ez a fúrógép sokkal nagyobb teljesítményű annál, ami nekem van.)

A következő kupacban megláttam három nagy láda szépen kötött könyvet. Gondolatban már a régi enciklopédiákat pakoltam az autóba (mi lenne ez a sok könyv, ha nem régi enciklopédia?) és elképzeltem, hogy a közeledő hosszú téli estéken ülök a heverőn és egyik kezemmel Puppey füle tövét vakargatom, miközben a másikkal egy régi enciklopédiát lapozgatok és duruzsol a kazán és a világ újra normális.

Közelebb léptem a könyvekhez és ránéztem a címre.

Az már látszott, hogy nem enciklopédia, hanem bekötött újságok.

Még jobb, gondoltam, ülünk majd a hosszú téli estéken Puppeyval a heverőn és duruzsol a kazán mi pedig az Ezermester régi számait nézegetjük.

Aztán megláttam a címet, Witchtower, ami fura volt és arra gondotam, hogy biztos egy régi fantasy újság és majd ülünk a hosszú téli estéken Puppeyval a heverőn a duruzsuló kazánt hallgatva és miközben vakargatom a füle tövét, együtt olvasgatjuk a kilencvenes évekbeli fantasy történeteket vakmerő lovagokról és gyönyörű hercegnőkről, mágusokról és boszorkányokról.

A borító azonban továbbra se stimmelt és közelebbhajoltam.

Nem Witchtower.

Watchtower.

Őrtorony.

Egy Jehova tanuja, aki meglátta fényt és legalább harminc év után új életet kezdett.

Örülök neki, de az is biztos, hogy ezt nem fogjuk hazavinni és hosszú téli estéken olvasgatni a heverőn Puppeyval. 

Fület azért fogok vakarni.