Most, hogy az enyhülő hőmérséklet miatt nem fenyeget az a veszély, hogy a sziklákról olvadt kőzet csöpög a nyakunkba, többet mászkálunk.
Most az Echo-kanyonba jöttünk egyet túrázni.
Megcsodáltuk a konglomerát kőzetekből kialakult sziklaformákat és alaposan kifáradtunk a menésben.
Ez vezetett az expedíció következő állomásához, az Echo víztározóhoz.
Mivel Utah State Parkjaiba éves belépőnk van és mert a víztározó az egy state park is egyben, úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk a közeli infrastuktúrát és ott eszünk a padokon és rendes vécébe megyünk, nem a természet lágy, ehem, szúrós és tüskés ölére.
Pár éve a víztározó partján kisebb liget volt pár elszórt asztallal és tűzrakóhellyel. Mivel az illetékesek szerették volna növelni a férőhelyek számát, ezért kivágták a fák egy részét, leaszfaltozták a helyüket és az aszfaltra padokat, asztalokat és tűzrakóhelyeket telepítettek.
A padok ultramodern napenergiás tojássütők is egyben (egyaránt működnek a rájuk felültött tyúktojásokon és a valószínűleg a rájuk ülő férfiak tojásain is): nyáron negyvenvalahány fokos melegben, tűző napsütésben a padok szerintem simán okozhatnak égési sérülést.
Mi az egyetlen árnyékos padra ültünk, megcsináltuk ebédünket és nagyon jól éreztük magunkat.
Ha többen lettek volna, a mi mesénk is sokkal rosszabb kedvű lett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése