Aknamező

Mine field
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda imád enni. Pizzát, parizert, kecsöpöt, dinnyét, szőlőt és húst. A kutyaeledelt nem szereti, de ez más tészta. Ja, a tésztát is szereti.
Az evésnek van egy természetes folyománya: amit megeszik, az el is távozik belőle. Szerencsére a távozó anyag általában, khm, nem folyomány. A lényeg, hogy amikor Yoda elvisz minket sétálni, mindig elteszünk pár zacsit. A hátizsákom, nadrág- és kabátzsebeim mind tele vannak zacsikkal. Ez egyfajta reciklálás: nem veszünk reciklált műanyag zacskóból készített kutyakaka-zacsit, hanem a bolti zacsiba csomagoljuk a kutyakakát. Én a legjobban a zöldséges zacsikat szeretem, nagyon vékonynak tűnnek - azt a tapintást, azt feledném -, viszont erősek. A normál füles zacsik viszont könnyen kiszakadnak. Ez városban is ciki, de hegyen, ahol mászás közben parittyaként lóbálódik a termék, beláthatatlan következményekkel járhat.
Mi mindig feltakarítunk Yoda után. A ház lakói is így tesznek - egy kivétellel. Nem tudjuk, ki a kivétel, de nagy kutyája lehet. Az állat rendes: mindig ugyanoda pottyant egy akkorát, mint egy megtermett ember. A sapiensek ezt nem szeretik. A canusok azonban igen, lelkesen szagolgatják az egyre terjedő kupacokat. Persze ez az élmény közelébe nem érhet ahhoz, amit Yoda akkor élt át, amikog talált egy hegynyi bölényszart.