Utah State Fair

Clouds
Originally uploaded by ribizlifozelek

Minnesotában megnéztük az évente megrendezett nagy vásárt. Az ottani tapasztalatok alapján ezt Utahban sem hagyhattuk ki. Egyszerűen egy ilyen vásár az elképesztő. Hihetetlen. Sokkoló. Érdekes. Egyszer.



Parkolni a környező gyárak, ipartelepek, raktárak udvarán lehetett 4-6 dollárért. A vásár hivatalos parkolójában hat pénzt kértek, a közelebbi gyárban meg négyet. Persze olyan kőkorszaki dolgokkal, mint számla senki se törődött. A bejáratnál egy ember eltette a pénzt és be lehetett menni. Utána valamennyit adózott belőle.



Itt is volt minden. Vándorcirkusz. Állandó cirkusz. Ingyencirkusz - bár ebből kevesebb jutott. A belépő (8 pénz, akciósan előre megvéve 6) bóklászásra és vásárlásra adott lehetőséget. Felülni, cébalőni külön pénzbe került. Igaz, annyira nem mozgatott meg minket az, hogy még külön fejenként egy pénzért megnézhettünk egy óriási (5 m) aligátort vagy pár cápát. A medvebemutatóról meg lemaradtunk. A Tutankhamonos hintára se ültünk fel.



Viszont az állatok tetszettek. Végigsimogattuk az összes bárányt, kivéve azokat, amik spéci báránytakarót reklámoztak (a méretre szabott ruhát a legyek ellen használják). Ez az állatsimogatás tipikus nagyvárosi dolog, talán pont ezért helyezett ki a Utahi Erdőfelügyelet egy nagy halom gereznát a standjára. Meg lehetett tapizni szinte minden Utahban élő állatot, bölénytől a mosómedvéig - lelvőve.



Élő tehenet jobb volt simogatni - persze nagyjából annyira reagáltak a tehenek is a vakargatásra, mint a golyólyuggata hódok. (Némelyik patás fölött tábla hírdette, ne simogassuk, mert rúg. Engedelmeskedtünk és nem simogattunk.) Izgalmasabb volt a kecskeszépségverseny. Nem mintha mi különbséget tudtunk volna tenni Winnie és Minnie között, de jó volt látni a rengeteg lelkes kecskeértőt, amint szakértő megjegyzéseket tettek a versenyzőkre. A gazdák is tetszettek, amint peckesen végigvonultak kedvenceikkel a bírák előtt.



Valószínűleg volt tehénszépségverseny is, de arról lemaradtunk. Láttuk viszont, hogy csutakolnak rendes, bolti mosogatószerrel ragyogó fényesre egy állatkát.



Az állatok közül talán a legjobban a Big Red tetszett. A Big Red egy bika. Régen ökör helyett is használták ezt a fajtát igavonó baromként. Ma már nem. Ma már csak inkább dísz. Mindenesetre impozáns - és nyugodt állat. Szó nélkül tűrte, hogy mindenféle látogató tapizza.



Megéheztünk a nagy állatnézésben: enni tényleg mindent lehetett. Voltak gyorséttermek, steak üzletek, de árultak rántott uborkát és rántott Snickerst, bár ez utóbbit nehezebb volt megtalálni. De sikerült!

Mivel a utahi sertéstenyésztők csak recepteket kínáltak, de fogyasztásra alkalmas állatot nem, mi egy hatalmas steaket ettünk. A steak nem fért el a tányéron.



Amíg vártunk az ebédre, szemtanúi voltunk egy hihetetlen jelenetnek: egy nő visszavitte a marhahúsos salátatekercsét, mert miután beleharapott, látta, hogy a saláta szerinte barna. Visszaadta az egérrágta tekercset és visszakapa a pénzt.



A végtelen mennyiségű fafaragón csak átverekedtük magunkat. Minnesotában jobbak voltak, ott volt olyan, aki láncfűrésszel csinált másodpercek alatt méteres rétisas-szobrot egy farönkből. Viszont itt is volt vajszobrászat, de sokkal kevesebb szobor volt, mint a prérin. Itt csak pár szobor volt, a minnesotaiak viszont vajszobrász versenyeket rendeznek. (Mindig is monduk, hogy az a környék az igazi tejben-vajban fürdő kánaán.)

A fotókiállítás jobb volt, csakúgy, mint a házilekvár-kiállítás és a patchworkbemutató.



Egyes pavilonokban igét hírdettek, másokban étkészletet, meg fürdőkádat és a tenyérjóslást helyettesítő jósszámítógépet.

Szeretem ezeket a vásárokat. Igaz, évente egyszer sok lenne elmenni, de három-négy év múlva lehet, megint megnéznénk egyet.