Shiprock

(További és jobb fotók hamarosan. A hosszú i hangokra az ékezetek később várhatók.)

A navajó rezervátumon átvezető szakasz az út legunalmasabb része volt. Gallupból egy nyilegyenes út vezetett Shiprockba. Az út egyenes volt és unalmas.
Egyszer kiirták, hogy kanyar jön, le kellett venni a sebességet is, mire az egyenes aszfaltcsik kicsit elhajlott, aztán ment tovább.

Ördögszekerek görögtek, homokpatakok folytak át széles úton. Az út szélén konténerházak feszültek neki a szélnek.
Rajtam kivül mindenki aludt az autóban - nekem is kedvem lett volna rögziteni a kormányt és bólintani egyet. Húsz perc alvásból nem lett volna semmi baj, olyan egyenes volt az út.

Nem voltak fák, bokrok, növények. Egy ház körül láttam három csenevész fát. Lehet, a tulajdonost őgy hivják, az Ember Akinek Erdeje Van.

A vigasztalan pusztaságból szétlőtt idegen űrhajók roncsaira emlékeztető óriási sziklák emelkedtek ki. Valószinutlen, természetellenes sziklaformációk voltak, olyanok, amiket a fantasy regények illusztrátorai rajzolnak valami erős és tiltott szer hatása alatt.

A sziklák több tucat kilométerre voltak egymástól. A legnagyobb volt a Shiprock. Akkora volt, hogy egy egész várost róla neveztek el.

Lehet, Shiprock városának vannak elbűvölő részei, lehet, a város gyönyörű - mi bementünk a döbbenetesen nagy és jól ellátott szupermarketbe. Vásároltunk, megállapitottuk, milyen kedvesek az emberek és menekültünk.

Már majdnem Utahban voltunk.